Így változik a közlekedés rendje

 

A Formula 1 Magyar Nagydíjat 2022. július 28-31. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen. Az esemény rendőri biztosítását idén is a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre, melyben a korábbi évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt – jelent meg a police.hu oldalon.

A sportrendezvényre egyaránt nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók, ami a település és a környék forgalmát erősen leterheli. Kérjük a mogyoródi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el otthonaikból, ha az feltétlenül szükséges, a megszokottnál nagyobb türelemmel és toleranciával közlekedjenek!

A versenypálya környékén és az odavezető utakon péntek reggeltől hétfő reggelig megállási tilalom lesz érvényben.

A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.

A rendezvény ideje alatt a következő, főbb forgalmirend-változásokra számíthatnak:

o   Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú lesz a forgalom, azonban a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypályától kifelé közlekedhetnek járműveikkel.

o   Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton -ahogy a forgalom engedi- szintén kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak onnan kifelé haladhat a forgalom.

o   A Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba -csak a főbejárat felé-, délután szintén egy irányba, a Kerek-tó felé lehet majd közlekedni.

o   Az M3-as autópálya 19200-as méterszelvényében lévő kihajtótól a Kerek-tóhoz az érkezés időszakában csak egy irányba, a ring felé lehet közlekedni.

o   Az Aquaréna és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz.

o  A Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (7-es és 6-os kapu felé) egy irányba haladhatnak gépjárműveikkel, ezt követően megfordul a forgalmi rend.

o   A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu és a Hungaroring főbejárata között egy irányban (főbejárat felé) közlekedhetnek, valamint a 7-es kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába.

o   A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé a 2-es kapuig a délelőtti órákban és délután kifelé, szintén egy irányú lesz a forgalom.

o   A versenyt követően a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül, a Gratis 2 parkolóból a Szilasi buszforduló felé, a Gratis 3 parkolóból az ürítés Mogyoródon keresztül történik.

A Kerek-tótól a versenyt követően két irányba lehet közlekedni: az M3-as autópálya, vagy a Mogyoród felé.  A víztoronynál Mogyoródra a bejutási lehetőség biztosított, a Pince sor-Somlói út útvonalán keresztül.

Tömegközlekedéssel a H8 HÉV-vel lehet kijutni a versenypályához. A HÉV Kerepesi megállójától ingyenes buszok szállítják az érdeklődőket a Hungaroring 3 számú kapujáig, ahonnan minden nézőtéri hely elérhető. A délutáni órákban a buszok fordított irányba haladnak és viszik a nézőket a Kerepesi HÉV megállóba.

A versenyhétvégén a futamot követően, forgalom függvényében dönt a rendőrség az utak egyirányúsításáról. A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kérjük a rendezvényre kilátogató közönséget számoljanak azzal, hogy a beléptetés hosszabb időt vesz igénybe, ezért korábban induljanak el! Az ezzel kapcsolatos előírásokról/szabályokról a Hungaroring Sport Zrt. honlapján tájékozódhatnak.

Javasoljuk, hogy gépkocsijukkal a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak meg, a bűncselekmények megelőzése céljából azokat minden esetben zárják be, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak! Az újonnan létrehozott Gratis 2-es és 3-as parkolókat bátran használják!

A versenypálya közelében 2022. július 28-31. között ideiglenes rendőrőrs működik, melynek elérhetőségeit a www.police.hu oldalon a későbbiekben tesszük közzé.

Forrás/kép: police.hu