Igaz, a február még téli hónap, de javul az idő, s a napsütést kihasználva barátainkkal meglátogattuk az állatkertet. Ez egy nyugodt hely, s örömmel tapasztaltuk, hogy a nagyvadak is napozgattak, s múlatták az időt.

 

 

A tigris napozik

Node félre a szórakozással, néhány napos munkát kaptam, mely átmozgatta az ellustult izmokat. s a jóleső fáradtság közepette alig volt időm főzni, s gyorsan pótolni heti irományomat, szinte az utolsó percben.

Tehát, elővettem a hűtőből csirke szárnyat és combot, amit befűszereztem grill fűszerrel, sóval, borssal, kis rozmaringgal. Tepsit kissé megzsíroztam, fél krumplikkal megágyaztam, kapott néhány darabolt hagymát, majd meglocsolva seritallal, fólia alatt egy órácskát sütöttem.

Fólia kerül még rá

Szemrevételezés után még ropogósra pirítottam, majd tálaltam is az ételt, csinosítva savanyú káposztával, s egyéb színes paprikákkal. Ez így gyorsan megvolt, s igen ízletes.

Már kész is

 

Tányérra kerül a mű

S midőn bőszen püfölöm a billentyűket, már abálok is egy fél disznófejet, amit majd fokhagymázok, paprikázok, s mellette főzök egy tejfölös zöldbab levest is, de ez majdan egy másik történet részét képezi.

Szóval, ne rohanjak előre.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas