Bárki viselheti, de nem kényszeríthető

 

A buszon kötelező a maszk viselete, a taxiban miért nem? – tette fel kérdését a telex.hu  A taxi nem tartozik a tömegközlekedési eszközök közé, ennek értelmében, a taxiban a maszk viselése nem kötelező – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK azt írja, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló, többször módosított kormányrendelet maszkviselési szabályokat meghatározó 1. fejezete szerint csak a tömegközlekedési eszközökön utazók és dolgozók (kivéve a zárt térben dolgozó járművezető) számára teszi kötelezővé a maszk viselését.

 

A hétfőn rögzített járványügyi adatok szerint 224-en haltak meg egyetlen nap alatt. A negyedik hullámban még egyszer sem közöltek ilyen magas számot a napi elhunytak esetében. Ennél több halálos áldozatról legutóbb április 16-án érkezett hír. Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón kategorikusan kijelentette, hogy nem lesznek a környező országhoz hasonló korlátozások. A miniszter azt is elmondta, nincs politikai akadálya a negyedik oltásnak, amennyiben azt az orvosi szakvélemények is javasolni fogják.

A koronavírus szennyvízben mért örökítőanyaga eközben a legtöbb mérési ponton stagnáló tendenciát mutatott a múlt heti értékek alapján, Pécsen, Szolnokon, Nyíregyházán és Kaposváron, valamint a Budapestet övező agglomerációkban azonban emelkedik, míg két városban, Győrben és Nyíregyházán már nem az emelkedett, hanem a magas tartományba esik. A fertőzés alakulását a hivatkozott szennyvízértékek kb. 8-10 nappal jelzik előre.

A bő másfél-két hete nagy riadalmat keltő omikron variáns még nem jelent meg hivatalosan Magyarországon, de a világ számos más tudósaihoz hasonlóan magyar kutatók is foglalkoznak vele. Egy friss vizsgálatban például arra keresték a választ, hogy miért fertőzhet erősebben a Covid-19 omikron variánsa az eredeti vuhani változatnál. Arra jutottak, hogy az omikron esetében több kölcsönhatás tud kialakulni az újabb módosulások miatt – olvasható a telex.hu anyagában.

Az omikron mutáció megjelenése újabb helyzetet idézhet elő, azonban az új mutáns analízise még tart. Így jelenleg minden taxisnak és utasának csak ajánlani lehet fuvar során a maszk viselését.

Cash/fotó: Google