Az egymilliomodik hajtót díjazták

 

A közbringaszolgáltatás májusi megújulása óta több mint 1 millió alkalommal használták az almazöld kerékpárokat Budapesten. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az egymilliomodik utazást kezdeményező ügyfelét éves MOL Bubi bérlettel köszöntötte – adja hírül a szolgáltató.

Október közepén egymilliomodik alkalommal utaztak a Budapesten közismert és népszerű almazöld kerékpárokkal. A MOL Bubi ezzel elért egy újabb szimbolikus eredményt, amely ismételten azt bizonyítja, hogy a fővárosi közlekedés szerves részévé vált a megújult közbringarendszer. Diószegi Ágnes, a BKK Ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettese, és Borsi Dávid, a társaság kommunikációs vezetője és szóvivője az egymilliomodik utazást kezdeményező ügyfelet éves MOL Bubi bérlettel köszöntötte.

Szerencsére nem ez az egyetlen mutató, amely a nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan teljesítő MOL Bubi töretlen népszerűségét bizonyítja. A tavasszal újjászületett szolgáltatás egymás után szállította a rekorderedményeket: júliusban és augusztusban is 226 ezerszer, szeptemberben pedig összesen 240 ezerszer használták a szolgáltatást. Az első őszi hónapban a közbringaszolgáltatás 2014-es indulása óta új abszolút rekord született: elérte a napi 10 ezres utazásszámot. Emellett a tanítási időszak első két hetében az átlag napi utazások száma 8696 volt. A nemzetközi sztenderdek alapján a sikeres közbringa-szolgáltatásoknál egy kerékpárral átlagosan 4-8-szor utaznak egy nap. A MOL Bubi a rekordnak számító napi tízezer utazással 8 utazás per kerékpár per nap értéket mutat, ami kimagaslónak számít.

Az óriási igénybevétel egyúttal a kerékpárok karbantartását is aktuálissá teszi, amelyre az elkövetkező hónapokban kerülhet sor. A BKK számára fontos, hogy a nagyobb terhelésnek kitett eszközök továbbra is megfelelő színvonalon szolgálják a fővárosban közlekedőket. Azaz folytatódjon a MOL Bubi sikersorozata.

Nemcsak a MOL Bubi, hanem általában a kerékpározás is egyre népszerűbbé válik. A város 4 pontján – a Bem rakparton, az Árpád hídon, a Hungária körúton és a Weiss Manfréd úton – kihelyezett műszeres kerékpárszámlálók szerint júliusban 360 ezerszer, augusztusban 277 ezerszer, szeptemberben pedig több mint 283 ezerszer bicikliztek ezeken a pontokon. Ez utóbbi 27%-os emelkedést jelent a járvány előtti azonos időszakhoz – tehát 2019 szeptemberéhez – képest. Szeptemberben naponta átlagosan 9464-en, augusztusban 8950-en, júliusban 10031-en bicikliztek a mért szakaszokon.

A BKK folyamatosan publikálja a kerékpározással kapcsolatos legfrissebb forgalmi adatokat és egyéb hasznos információkat, amelyek már most is elérhetők a társaság honlapján.

A közbringaszolgáltatás alapjaiban újult meg 2021 májusára, hogy a korábbihoz képest lényegesen jobb felhasználói élményt nyújtson a fővárosban közlekedők számára. A kerékpárok defekttűrő, fújt gumikat kaptak, ezért könnyebben tekerhetők és sokkal jobban gurulnak. Az applikáció megújulásának köszönhetően ma már minden MOL Bubival kapcsolatos ügyet pillanatok alatt el lehet intézni, nincs szükség személyes ügyintézésre, illetve a honlap is megújult. Emellett egyszerűbbé vált a kerékpárok felvétele és lezárása, amelyet egy okoslakattal lehet megtenni. A szolgáltatás részeként a MOL Bubi díjszabása is kedvezőbb lett.

A Budapesten közlekedők igényeinek megfelelően, októbertől ötven új MOL Bubi biciklivel gyarapodott a fővárosi közbringaszolgáltatás flottája. A bővítés azonban itt nem áll le, tervek szerint október végén további 310 vadonatúj kerékpárral találkozhatnak a budapestiek – olvasható a tájékoztatóban.

Cash/fotó: BKK