Két nap alatt 68 intézkedés

 

Ez már szinte szimbiózis a három szervezet között, hiszen nincs olyan hónap, ne szerveznének közös akciót, a buszsávokat szabálytalanul közlekedők kiszűrésére. Emellett persze nem mennek el szó nélkül a záróvonalat átlépőkre, a mobiljukat szabálytalanul használókra és egyéb szabálysértők mellett sem – írja a police.hu.

A Budapesti Közlekedési Központtal () kötött stratégiai partnerség keretében 2021. május 17-én és 18-án ismét célzottan ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság (), a Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI). A két nap alatt a rendőrök 43 járművezetővel szemben alkalmaztak helyszíni bírságot a buszsáv jogosulatlan használata miatt, hat szabálysértési feljelentést tettek, öt alkalommal figyelmeztettek.

Záróvonal átlépése miatt nyolc, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt három, rakodási területen történő szabálytalan várakozás miatt egy, gyermekbiztonsági rendszer használatának elmulasztása miatt egy esetben szabtak ki helyszíni bírságot; míg egy vezetéstől eltiltott autóssal szemben büntetőeljárás indult.

 

A BRFK, a FÖRI és a BKK folyamatosan együttműködik a biztonságos, zavartalan közösségi közlekedés fenntartása érdekében. Ennek keretében továbbra is várhatóak ilyen ellenőrzések a fővárosban – derül ki az összefoglaló jelentésből.

k.z.t./fotó: police