Az utasok száma 95 százalékkal esett vissza

 

Jelentős mértékben növekedett áprilisban a Budapest Airport légiáru-forgalma, a Liszt Ferenc-repülőtér üzemeltetője 64 861 utast regisztrált idén áprilisban, amely ugyan jelentősen több a tavalyi év negyedik hónapjában mért 9 870 fős mélypontnál, azonban a 2019. áprilisinak alig 5 százaléka.

Az idei év első négy hónapjában az utasforgalom stabilizálódott a havi mintegy hatvanezer indulón és érkezőn. Vélhetően májustól már látható lesz növekedési trend a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára hazatéréskor kötelező 10 napos karantén eltörlésének köszönhetően, de emellett az utasforgalom jelentősebb felfutásához az is szükséges, hogy minél több ország engedje be teszt és karantén nélkül a védett magyar utasokat.

Kiugró mértékben, 62,6 százalékkal nőtt azonban a Budapest Airport légiáru-forgalma 2020 negyedik hónapjához képest: idén áprilisban 16 691 tonna légiáru haladt át a repülőtéren. A közölt adatokba a repülőtéren áthaladó, de közúti fuvarozással szállított áru mennyiségét is beleszámolja az üzemeltető.

A gépmozgások, azaz fel- és leszállások száma a múlt hónapban 2 055 volt, ez 80 százalékkal kevesebb a járvány előtti 2019-es év azonos hónapjának adatához viszonyítva.

A cég korábbi közlése szerint 2021-ben megkezdik a Cargo City második ütemének előkészítési munkáit, amely további árukezelő létesítmények, raktár- és irodaépületeket jelent majd.

A 2019-es rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 16 173 489 utas fordult meg a repülőtéren, ami 8,8 százalékos növekedés volt a megelőző évhez képest. A világjárvány miatt elrendelt utazási korlátozások következtében azonban 2020 márciusától jelentős mértékben lecsökkent a forgalom, amely még az első és második hullám közötti nyári időszakban sem nagyon tudott magára találni. A Budapest Airport mindössze 3 millió 859 ezer utast regisztrált 2020-ban, amely több mint 76 százalékkal kevesebb 2019-hez képest. Ezt az adatot sajnos a taxisok is csak megerősíteni tudják.

Cash/fotó: Budapest Airport