Bordélyházat számoltak föl a fővárosban

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) II. kerületi rendőrei egy férfit és egy nőt gyanúsítanak azzal, hogy bordélyházat működtettek egy bérelt lakásban. Az eddigi információk szerint egy éve működött az örömtanya – olvasható a police.hu hírei között.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított az 59 éves P. György budapesti, és a 44 éves B. Andrea szekszárdi lakosokkal szemben prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a páros Budapesten, egy II. kerületben bérelt lakást 2020 áprilisa óta bordélyházként üzemeltetett. A prostitúcióból származó bevétel egy részéért a gyanúsítottak interneten hirdették nők szexuális szolgáltatásait, melyhez biztosították a lakást és a tevékenység feltételeit.

A nyomozók 2021. április 26-án délelőtt tartottak kutatást a II. kerületi lakásban, ahol két, ott éppen dolgozó nőt értek tetten. Az eljárás során mobiltelefonokat, a prostituáltakhoz köthető feljegyzéseket, vendégekkel beütemezett naptárakat és pénzt is lefoglaltak.

A rendőrök elfogták P. Györgyöt egy pesterzsébeti ékszerboltban, társát pedig szekszárdi lakcímén. A feltételezett elkövetőket a II. Kerületi Rendőrkapitányságon prostitúció elősegítése bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, de vallomást nem tettek. Az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek – ismerhető meg a történet a magyar rendőrség honlapján.

 

k.z.t./fotó: police.hu