Mobiltelefon okozta vesztét

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik felsővezetőjét – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az MTI-vel csütörtökön. 

Keresztes Imre közleményében azt írta: az ügyészség, vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben. Szerdán, 13 helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót az ügy teljeskörű felderítése és további bizonyítékok beszerzése érdekében.

A gyanú szerint egy felszámolás alatt álló gazdasági társaság korábbi működésében érdekelt vállalkozó 2020 áprilisában felkereste a vele bizalmas viszonyban álló, az adóhivatal központi szervénél vezető beosztásban dolgozó személyt, és közbenjárását kérte a cégnél folyamatban lévő adóeljárás mielőbbi befejezésében. A cél az volt, hogy az eljárás folytatása ne fedjen fel olyan pénzügyi visszaéléseket, amelyek a vállalkozás partner cégeit is érintik.

A hivatalos személy azt ajánlotta a vállalkozónak, hogy az érintett cég rendezze adótartozását, majd az adóeljárást folytató adóhatóságnál – vezető pozícióját felhasználva – elérte, hogy soron kívül megkezdjék az eljárás lezárását. A vállalkozó – előzetes megállapodásuk alapján – a segítségért egy 342 ezer forint értékű mobiltelefont adott át a NAV-os vezetőnek.

Keresztes Imre ismertette: a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködésben folytatott eljárásban végrehajtott akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött.

Az ügyészség a vezető beosztású hivatalos személyt és a vállalkozót gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetüket és indítványozza letartóztatásukat. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését és panasszal éltek a gyanúsítás ellen – olvasható az MTI közleményében.

Forrás: MTI