Továbbra is lopakodnak a horrorkaravánok

Nagy biznisz lehet a nyugaton felvásárolt használtautókat keletre szállítani és ott piacra dobni, mert egyelőre semmi nem riasztja vissza a kereskedőket attól, hogy túlsúlyos járműszerelvényekkel szeljék át fél Európát. A félmilliós bírságot is zsebből kicsengetik és leürítve a trélert, utánfutót, már fordulnak is vissza a következő fuvarra.

A beregsurányi közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2021. március 2-án egy járműszerelvénnyel közlekedő ukrán állampolgár. A férfi egy ukrán kisbuszt vezetett, és a hozzákapcsolt utánfutón egy másik mikrobuszt szállított. A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították, hogy a járműszerelvény súlya, meghaladja a megengedett legnagyobb össztömeget. A járőrök a balesetveszélyes járműszerelvény további közlekedését megakadályozták, és a külföldi járművezetővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki.

A Hajdúnánási Autópálya Alosztály járőrei az M3-as autópályán 2021. március 2-án igazoltattak egy román autószállító trélert Polgárnál. A tengelysúlymérés során megállapították, hogy a rakomány csaknem fél tonnával meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget.

Az egyenruhások 200 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki a jármű vezetőjére.

A rendőrség a közúti balesetek megelőzése érdekében mindent megtesz annak érdekében, hogy kiszűrje a forgalomból a balesetveszélyes gépjárműveket, járműszerelvényeket – olvasható a police.hu hírei között.

k.z.t./fotó: police.hu