Luxusautókkal üzletelő bűnszervezetre csapott le a NAV

 Luxusautókat a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő bűnszervezet tagjait vette őrizetbe a hatóság. A gyanú szerint a kár meghaladja a félmilliárd forintot – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.  

Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte: a három férfi ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával indult eljárás. Az egyik férfi a megrendelők igényei szerint, cseh cégek nevére vásárolt luxusautókat magyar autószalonokban. Az értékes autókat kivitték Csehországba, ahol azokat forgalomba helyezték, és külföldi rendszámot kaptak. Ezután a megrendelők bérleti szerződéssel használták az autókat, majd a fiktív számlákkal magyar számlázási láncolaton átfuttatott járműveket kedvező áron meg is vették.
A bűnszervezet tagjai egy ideig a saját nevük alatt üzleteltek, de később már ukrán és magyar strómanok neve mögé rejtőztek. A konstrukcióval a magyar költségvetésnek több mint 500 millió forint kárt okoztak, mert a fiktív számlák közbeiktatásával az értékesítés áfáját nem fizették meg.

A bűnszervezet dél-alföldi vezetőjétől egy kiterjedt ismerősi kör vásárolta a járműveket, a vevők közé csak ajánlással lehetett bekerülni. A megrendelők között többen születésnapra, karácsonyra, diplomaosztóra vásárolták a luxusjárművet.

A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói egyszerre mintegy harminc helyszínen csaptak le a bűnszervezethez köthető ingatlanokra és foglaltak le bizonyítékokat. A gyanúsítottak cseh, szlovák, spanyol, magyar bankszámláit, ingatlanjait, járműveit is zárolták. A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását – közölte az őrnagy.

Forrás: NAV