Amikor még nem volt online pénztárgép, meg nem volt online számlafeltöltés, a taxióra adatai számítottak mérvadónak. Az indoklás szerint a „bevétellel való egyeztetés érdekében” évente taxaméter adómemória kiolvasást kellett készíteni, és erről a PTGTAXUZ nyomtatványon adatot szolgáltatni az állami adóhatóságnak.

Aztán az online pénztárgép megjelenésekor reméltük, hogy ez a kötelezettség megszűnik, hiszen a pénztárgép minden egyes gombnyomását regisztrálta a NAV. Adóbevallásunkat immár a pénztárgép adataival lehetett „egyeztetni”.

2020 júliusától már a magyarországi adóalanyok részére kiadott számlákról is adatot szolgáltattunk, ha azt az online pénztárgép nem tartalmazta. Ez évtől pedig már minden bevételünket látja a NAV, függetlenül attól, hogy arról nyugtát, vagy számlát adtunk ki.

A taxiórának ma már szinte csak egyetlen funkciója van, mégpedig az, hogy az utast tájékoztassa arról, hogy mennyi viteldíjat is kell fizetnie. Logikus tehát a gondolat, hogy a taxaméter adómemóriáját már nem kell figyelemmel kísérni, hiszen abból már semmiféle releváns információ nem származik. A legtöbb taxis vállalkozó már évek óta nem foglalkozik ezzel az adatszolgáltatással.

És mégis! Bár nem bizonyít semmit, a rendeletalkotó „elfelejtette” törölni ezt a jogszabályt. Értelme nincs, információt nem hordoz, nem kérik számon, de „kötelező”:

A jogszabály mai napon (2021. 01. 21.) hatályos állapota:
 49/2013. (XI. 15.) NGM rendelet

a taxaméterek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló taxaméterek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről

(részletek, kiemelés tőlem)

37. § (1) A taxaméter adómemóriáját ki kell íratni

  1. a) adómemória csere esetén,
  2. b) a bevétellel való egyeztetés érdekében, az adóévet követő második hónap utolsó napjáig,
  3. c) az állami adóhatóság e rendelet szerint vagy adóellenőrzés során eljáró alkalmazottjának felhívására.

(2) Az adómemória kiíratást a taxaméternaplóba be kell jegyezni.

(3) A taxaméter adómemóriájának kiírását az üzemeltető maga is elvégezheti vagy azzal szervizt, illetve más, szerviznek vagy műszerésznek nem minősülő személyt is megbízhat. Amennyiben az adómemória kiírást nem szerviz végzi, az üzemeltető köteles a kiírást bejegyezni a taxaméternaplóba, és arról a 26. § (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásával adatot szolgáltatni az állami adóhatóságnak.”

oli