Bejegyzés

A Vajdaságban is jó biznisz az embercsempészet

Bérautóval, kisteherautóval vagy éppen kamionnal érkeznek a szerb-magyar határhoz a menekültek. A zombori taxisok előszeretettel fuvarozzák őket annak ellenére, hogy tisztában vannak a lebukás veszélyével. A szolgáltatás részeként arab nyelvű szórólapon tájékoztatják a külföldieket a fuvardíjakról.

A szerb rendőrség folyamatosan ellenőrzi a magyar határszakaszt és az ott elfogott illegális határsértésre készülőket busszal viszik vissza a zombori befogadó állomásra. Mindez azonban szélmalomharc, mert a külföldiek – ahogy módjukban áll – máris tervezik és szervezik a határátlépésüket. Ebben szerb embercsempészek éppúgy segítik őket, mint törökök. A szerb és magyar taxisok pedig jó pénzért már fuvarozzák is Zomborból Szabadkára a Nyugat-Európába igyekvőket. Ma már kézzel írt arab nyelvű szórólapot éppúgy látni a befogadó állomáson, mint nyomtatottat, hogy mindenki tájékozódhasson, hová, mennyiért juthat el. Helyszíni beszámolóból tudható, hogy este hatkor a seprűüzem sarkához kell menni és lebeszélhető, látható is az üzlet megköttetése.

Egy felfedetett átjáró a két ország között

A helyiek nem nézik jó szemmel ezt az újfajta iparágat, már nem egyszer fordult elő, hogy megállítottak taxikat és kiszállították a benne utazókat, de mind a fuvarozók, mind a menekültek életveszélyesen megfenyegették őket. S mivel mindenütt a hatóságok sem képesek jelen lenni, így csak tűrik mindazt, amit el kell viselniük.

 

Egy ártáblázat

A határon átjutás is több módon történhet: vannak, akik a szögesdróton igyekeznek átrágni magukat, több-kevesebb sikerrel. A vállalkozóbbak gépjárművekben megbújva, kisteherautó, kamion rakományai közé rejtőzködve próbálkoznak, ami a fuvarozóknak sem veszélytelen, hiszen ha lebuknak, súlyos büntetésre számíthatnak. A hatályos jogszabály szerint: az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Ezen az alagúton könnyen átfér egy ember

Akiknek van elég pénzük, azok kevésbé veszélyes módon is beléphetnek Magyarországra: alagúton. Nem elírás, léteznek földalatti járatok a két ország között, amit az embercsempészek előszeretettel használnak is. Néhány hete Ásotthalomnál bukkantak egy ilyen rejtett folyosóra a határrendészek. Annak rendje módja szerint betemették, ám pár nappal később egy sokkal jobban álcázottra leltek. Lássuk be, minden határ közeli, magánterületen található ásott kutat sem ellenőrizhetnek rendszeresen az egyenruhások…

A rendőrségi hírek között naponta lehet olvasni, mikor, hol, hány főt fogtak el a járőrök illetve toloncoltak vissza Szerbiába.

Nincs kemény telünk, ám az nagy bizonyossággal előre vetíthető, tavasszal tovább élénkül a zöldhatár forgalma. Jó lenne, ha a taxisok a pandémia ellenére, nem ebből a forrásból próbálnák pótolni a kieső jövedelmüket.

 

Cash/fotó: police.hu