Bejegyzés

A legrangosabb európai autóipari elismerés, az ’Év Autója’ díj hosszú listáján ezúttal 28 autó kapott helyet, ott van közöttük a vadonatúj Toyota C-HR és Toyota Prius, valamint a vadonatúj Lexus RZ is. A döntősök szűkített hetes listáját november 27.-én publikálják, míg a győztest 2024. feburár 26.-án, a Genfi Autószalonon jelentik majd be. Tovább

A vadonatúj, ötödik generációs Prius új, látványos megjelenéssel és továbbfejlesztett plug-in hibrid (PHEV) technológiával érkezett meg, ezzel meglépve a váratlant. A minden tekintetben evolúciós fejlődésen átment újdonság Európában kizárólag a világ legfejlettebb plug-in hibrid elektromos meghajtásával lesz elérhető továbbfejlesztett akkucsomaggal, így egy szuperhatékony hibrid rendszert létrehozva. A mintegy 69 kilométeres tisztán elektromos hatótávolság minden korábbinál hosszabb károsanyag-kibocsátás nélküli utazást kínál, a mindössze 19 g/kilométeres széndioxid-kibocsátásnak köszönhetően így különösen hatékony hibrid rendszerről beszélhetünk, amely kettős DNS-t kapott. Mindezeken felül a  T-Mate és a legújabb generációs Toyota Safety Sense rendszer biztosítja a nyugalmat a fejlettebb kockázatészlelésnek és az aktív biztonságnak köszönhetően. Tovább