Kapcsolat

Magyarország, 1039 Budapest, Rákóczi utca 8.

Keressen minket elérhetőségünkön.
Hírek

Lángokba borult egy Tesla egy 22 emeletes lakóház mélygarázsában

Még szombat hajnalban gyulladt ki a Tesla Pozsony Ligetfalu városrészében, ami miatt mindenkit evakuáltak a tűzben érintett épületből. Akár hatalmas tűzeset is lehetett volna ebből,

Hírek

Robottaxik – újabb mérföldkő közeledik

Elon Musk – a Tesla vezérigazgatója – pénteken bejelentette, hogy az elektromosjármű gyártó augusztus 8-án bemutatja régen beharangozott robotaxiját.

Hírek

Mégsem lesz olcsó Tesla, feladta régi tervét Elon Musk

Visszalép a Tesla az olcsó, tömegpiacra szánt elektromosautó-projektjétől

Hírek

A Samsung a CES 2024 kiállításon jelentette be a Teslával való együttműködését

 A SmartThings Energy elsőként kapcsolódik a Tesla által fejlesztett alkalmazásprogramozási felülettel (API) az okosotthonok még jobb teljesítménye és a lakosság energiafelhasználásának optimalizálása érdekében.

Hírek

Rázáródott a sofőrre egy lángoló Tesla, nem nyíltak az ablakok sem

Bezáródott a lángoló autóba egy Tesla sofőrje, csak az ablakok betörésével tudott kiszabadulni. Azonban nem ez volt az első eset, hogy kigyulladt elektromos autókról ír

Hírek

Olcsóbb lesz robot taxizni, mint buszozni

[av_textblock size=” font_color=” color=” av-medium-font-size=” av-small-font-size=” av-mini-font-size=” av_uid=’av-l2a2vo2k’ id=” custom_class=” admin_preview_bg=”] 2024-ben indulhat a járművek tömeggyártása

Hírek

Késnek a robotaxik, jönnek a futurisztikus járművek

[av_textblock size=” font_color=” color=” av-medium-font-size=” av-small-font-size=” av-mini-font-size=” av_uid=’av-l1ribr2m’ id=” custom_class=” admin_preview_bg=”] Cybertruckek és akkuk a jövő

Hírek

A holdat nézte sárgalámpának a robotpilóta

Telihold Tesla-módra

Hírek

Irányjelzőket, mentő és rendőrségi járműveket is felismeri

Új fejlesztés a Teslától