A budapesti Hősök terén lehet megnézni vasárnap a Magyar Honvédség új, lánctalpas, gyalogsági harcjárművét, a Rheinmetall által gyártott Lynx KF41-et és az “ARV Buffalo” harcjárművontatót. Tovább

Vasárnap tisztítják a Rákóczi hidat, ezért forgalomkorlátozásra kell készülni – tájékoztatta az FKF Köztisztasági Divízió szombaton az MTI-t. Tovább

Elkapták a rendőrök – már büntetőeljárás folyik ellene

Tovább

A Hyundai Motor Group „Unlock the Software Age” globális fórumán hirdette meg
a szoftver definiálta járművek bevezetésének ütemtervét

Tovább

Újabb fővárosi közterület vált tisztábbá a Budapesti Közlekedési Központ köztisztasági és közrendvédelmi akciója keretében. A társaság és partnerei közreműködésében ezúttal a Lehel tér és környéke lett élhetőbb. Az akciósorozat következő állomása, október 20-án a Göncz Árpád városközpontban lesz. Tovább

 Akinek nincs egészségbiztosítása, annak emelkedik a fizetni valója

Tovább

Életveszélyes állapotban vitték kórházba azt a Zuglóban balesetet szenvedett férfit, aki ellen korábban testi sértés miatt elfogatóparancsot adtak ki, egy másik baleset kapcsán segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja merült fel, illetve a szabálysértési elzárását sem kezdte meg.

Tovább

A módszer alkalmas lehet 

Tovább

A Continental technológiai vállalat ünnepélyes keretek között bejelentette, hogy a vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó budapesti székhelyű üzleti területe, a Continental Autonomous Mobility Hungary új csapatokat hoz létre Szegeden a következő hónapokban. Tovább

A sokszorosára növekedett energiaárak miatt a kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél, ezért 2022. november 2. és 2023. március 17. között egyes, kisebb forgalmú kormányablakokban és okmányirodákban szünetel az ügyfélfogadás – közölte szerdán a Miniszterelnökség – számolt be a döntésről a napi.hu Tovább