Kapcsolat

Magyarország, 1039 Budapest, Rákóczi utca 8.

Keressen minket elérhetőségünkön.

Az iráni konfliktus magas üzemanyagárakat hozott a világpiacon, ami érzékenyen érintette Kínát mint a világ legnagyobb nyersolaj-importőrét.

A kínai Közlekedési Minisztérium friss adatai szerint az országban futó mintegy 1,3 millió taxi fele már teljesen elektromos meghajtású, a metropoliszokban pedig ez az arány a 100 százalékhoz közelít – írja a Reuters.

Ezzel párhuzamosan a piacvezető fuvarmegosztó, a Didi alternatív hajtású flottája már elérte a 8 millió járművet, és az applikáción keresztül lefoglalt fuvarok 75 százalékát tisztán elektromos autókkal teszik meg.

Az elektromos flották elterjedése mögött nemcsak az állami ösztönzők, hanem komoly gazdasági kényszer is áll: a lassuló gazdaság miatt rengeteg új sofőr állt munkába, a rendkívül olcsó kínai villanyautók alacsony üzemeltetési költségei pedig olyan mélyre nyomták a fuvardíjakat, hogy a lakosságnak már sokkal jobban megéri taxizni, mint a saját belső égésű motoros kocsijukat tankolni.

A közlekedési szokások szerkezeti átalakulása már a nemzeti fogyasztási adatokban is feketén-fehéren megmutatkozik. Idén májusban Kína benzinfogyasztása 10 százalékkal, gázolaj-felhasználása pedig 14 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, dacolva azzal, hogy a közúti áruszállítás volumene nőtt, a május elsejei hosszú hétvégén pedig rekordot döntött a belföldi turizmus.

Ez a drasztikus keresletcsökkenés tette lehetővé, hogy Peking júniusban 41 százalékkal vágja vissza a kőolaj-behozatalát anélkül, hogy érdemben hozzá kellett volna nyúlnia a stratégiai tartalékaihoz.

Bár az elemzők emlékeztetnek, hogy az e-taxik önmagukban csak egy részét képesek kompenzálni a Hormuzi-szoros lezárása miatt kieső napi 5 millió hordós szállítási kockázatnak, a jelenség így is komoly globális hatással bír: ez az első alkalom, hogy a villanyautós infrastruktúra kézzelfogható gazdasági pajzsként funkcionál.

Forrás: totalcar.hu  Kép: Illusztráció AI