Kapcsolat

Magyarország, 1039 Budapest, Rákóczi utca 8.

Keressen minket elérhetőségünkön.
IMO

Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik

Elon Musk szerint az Egyesült Államok lakosságának fele már 2025 végére, azaz kevesebb mint fél éven belül hozzáférhet a Tesla robotaxi-szolgáltatásához. Ez ambiciózus ugrás lenne a jelenlegi, szűk területen, Austinban működő tesztüzemhez képest, ahol a járművekben még hús-vér ember is ül mint felügyelő, kéznél egy vészleállító kapcsolóval.

Ezzel szemben a Waymo autonóm rendszerei már sofőr nélküliek, de kínai szolgáltatások (Apollo Go, Pony.ai) is működnek felügyelet nélkül.

Musk tervei szerint hamarosan új államokba és városokba lépnének be, többek közt Floridába, Nevadába, Arizonába és Kaliforniába. Musk önbizalma töretlen: „Megcsináltuk, amit ígértünk. Lehet, hogy nem mindig időben, de elvégezzük a munkát” – mondta a negyedéves eredménybeszámolón.

A valóság persze árnyaltabb.

Kaliforniában például még nem rendelkeznek a szükséges engedélyekkel, ráadásul a Tesla saját adatai is azt mutatják, hogy az Autopilot biztonságossága csökkent a 2025-ös tesztidőszakban.

Engedélyeket beszerezni és többszázezres flottát indítani fél év alatt nem tűnik reálisnak, az Electrek rögtönzött táblázattal mutatta meg, hogy az amerikai lakosság fele mit is jelent valójában: 160 millió embernek kellene biztosítani a szolgáltatást mintegy 50 helyszínen (teljes államok és városok is szerepelnek a tervben).

Forrás: totalcar.hu Kép: Baidu robotaxi YouTube