94 darab 8 tonnás elemet építenek be
Az eredeti terveknek megfelelően zajlik, és jelentős szakaszához ért a Lánchíd felújítása. A hídszerkezet július első felében indult bontása után elkezdődött az új pályaszerkezet beépítése: augusztus 18-án, szerdán már helyére került az első új acél pályatábla – írja közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Újabb látványos munka kezdődött a Lánchídon, behelyezték az első hatalmas acélelemet, amelyet a párjával együtt július végén szállítottak a helyszínre, és toronydaruval emeltek a hídra. A helyére illesztett elem csaknem 11 méter hosszú és 3,5 méter széles. A mintegy 8 tonna tömegű pályatábla a híd közepébe került, oda, ahonnan a Lánchíd „felszeletelésével” a bontási munkák indultak. Mielőtt az új acélelemet a helyére emelték volna, a bent maradó szerkezetet felkészítették a pályatábla fogadására, felmérték az állapotát, és elvégezték rajta a javításokat.
Az új elemet a beemelése után a pontos helyére illesztik, később pedig odahegesztik. A beépítése után még két festékréteget visznek fel rá, hogy megvédjék a rozsdásodástól. Az acél pályatáblák beépítése ütemezetten követi a bontást, valamint a Lánchíd megmaradó acélszerkezeteinek javítási munkáit.
A Lánchíd 94 darab – úgynevezett ortotróp – pályatábláját Csepelen gyártják, és még üzemi körülmények között ellátják alapozó festékréteggel, majd közúton, különleges útvonalengedéllyel szállítják a helyszínre. Az acél pályatáblákat a Lánchídon már a különleges sínrendszeren közlekedő bakdarukkal mozgatják, amelyeket szintén kifejezetten az átkelőre terveztek, és egyedileg gyártottak a felújításhoz.
A medernyílásban befejeződött az elöregedett vasbeton pályalemez bontása, a feltáruló szerkezeteket folyamatosan vizsgálják és javítják. A következő hetekben a már kiemelt vasbeton szeletek alatti elemeken dolgoznak a szakemberek, és fokozatosan kerülnek a helyükre az új acél pályatáblák.
Közben folyamatosan halad a láncok rozsdásodás elleni védelme, és elkezdődött a festésük is. Ha a két pilon közötti részen befejezik a korrózióvédelmi munkát, és a láncok állványzatát lebontják, láthatóvá válnak majd a híd első, teljesen felújított szerkezetei. Ezután – még szeptemberben – indulhat a medernyílásban a korlát, valamint a járdák bontása is.
A Lánchíd 2023-ra újul meg teljesen. A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők – olvasható a BKK honlapján.
Cash/fotó: BKK