Az Instagramon terjed egy videó, amin az látható, amint egy taxisofőr súlyosan bántalmaz két nőt: az egyik nő a taxis egy nagyobb ütésétől elterül a földön, és nem mozdul, míg a másik nő felkel a földről, és nekimegy a sofőrnek. Az eset a videó feltöltésének ideje alapján feltehetően szombat éjszaka történt Budapest V. kerületében, a Szent István Bazilika előtti tér közelében.
Az esetről megkérdeztük a rendőrséget, a BRFK a Telexnek azt válaszolta: az V. kerületi rendőrkapitányság garázdaság miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen, és vizsgálják az eset körülményeit. Az Országos Mentőszolgálat szerint a mentők ellátására nem volt szükség.
Cikkünk eredeti címét pontosítottuk, a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
Forrás: telex.hu Kép: illusztráció
Kihallgatták a taxist, aki úgy megütött egy nőt, hogy az eszméletlenül terült el a földön
Kihallgatták azt a taxist, aki november végén Budapest belvárosában megütött egy nőt, majd utóbbi eszméletlenül terült el a földön. A 39 éves férfi beismerte a bántalmazást. Elmondása szerint azért ütött, mert az egyik hölgy szidalmazni kezdte, miközben nem a társaság rendelte a taxit, emellett ittasak is voltak. A sofőr garázdaság miatt felelhet. Az interneten terjedő felvételen látható két nő nem jelentkezett, sérülésük foka nem ismert.
A közösségi médiában a hétvégén kezdett terjedni egy felvétel arról, hogy Budapest belvárosában egy taxisofőr úgy megüt két nőt, hogy azok a földre esnek, egyikük a videó végéig meg sem mozdul. A felvétel alapján a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányság hivatalból indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Hétfőre azonosították a feltételezett elkövetőt, akit december 1-jén budapesti lakásán elfogtak, majd garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A 39 éves férfi beismerte a bántalmazást: azt mondta, november 29-én hajnalban a Sas utcában azt követően ütött, hogy egy négyfős társaságból két nő szidalmazni kezdte, mert nem akarta elvinni őket, mivel nem ők rendelték a taxit és ittasak is voltak – számolt be róla a hatóság.
A helyszínre senki sem hívott rendőrt vagy mentőt, a két nő azóta sem jelentkezett a rendőrségen, így sérülésük foka nem ismert. Egy tanú elmondása szerint az eszméletét vesztő sértett néhány perccel később magához tért. A nyomozás további tanúk és a sértettek felkutatásával folytatódik.
Forrás: index.hu

Itt az Uber közleménye a taxis által brutálisan megvert nő ügyébe
Zéró toleranciát alkalmaznak az erőszakkal szemben. Ezt írta az Uber azután, hogy értesült az éjszakai incidensről, amelyben sofőr megütött két nőt Budapest belvárosában. A férfit már felfüggesztették és mindenben segítenek a nyomozóknak.
Gyorsan reagált az Uber
Az Uber hivatalos közleményt adott ki, amelyben ez áll:
„Az Uber zéró toleranciát alkalmaz az erőszakkal szemben. Amint értesültünk az esetről, azonnal felfüggesztettük az érintett sofőr hozzáférését az alkalmazáshoz a további vizsgálat idejére. Emellett támogatjuk a nyomozásban a hatóságok munkáját.
További információk a kontextus és a háttér megértéséhez:
- Közösségi irányelveink egyértelműen megtiltanak minden nem megfelelő magatartást az alkalmazás használata során.
- Minden tekintetben állunk a hatóságok rendelkezésére, ha bármilyen további információra van szükségük.
- Technológiai megoldásainknak köszönhetően olyan biztonsági funkciókat építettünk be az alkalmazásba, amelyek korábban nem álltak rendelkezésre: minden út GPS-alapon követhető, az utasok a rendeléskor megkapják a sofőr nevét és a rendszámot, ami a fuvar előzményeiben is rögzül; az utasok valós időben megoszthatják útjukat családtagjaikkal és barátaikkal; kétirányú értékelési rendszer működik, valamint 0-24 órás ügyfélszolgálat áll rendelkezésre.
- Egy nemzetközi, korábbi rendvédelmi szakemberekből álló csapatunk, a nap 24 órájában, a hét minden napján rendelkezésre áll, hogy együttműködjön a rendőrséggel, sürgős esetekben támogatást nyújtson, és végigvezesse őket azon, hogyan tudunk segíteni egy vizsgálatban. Ez a csapat proaktívan is dolgozik azon, hogy a hatóságokat tájékoztassa arról, hogyan érhetnek el minket, és hogyan kaphatják meg a szükséges adatokat érvényes jogi megkeresés alapján.
- Az Uber Incidenskezelési Csapata a nap 24 órájában, az év 365 napján elérhető, és azonnal reagál a világ bármely pontján felmerülő incidensekre.”
Az erről készült korábbi cikket az Origo.hu oldalán tekinthetik meg.
Forrás: origo.hu
