Kapcsolat

Magyarország, 1039 Budapest, Rákóczi utca 8.

Keressen minket elérhetőségünkön.

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás elkerülése érdekében kigyomlálják a tesztkérdéseket, míg a közúti gyakorlást is jóval lazábbra veszik. A jövőben a kezdőknek – profi oktatók helyett – már egy hozzátartozójuk is taníthatja a vezetés fortélyait.

Mélyen zsebbe kell nyúlnia a németeknek, ha megszereznék a B kategóriás jogosítványt: az országos átlagban 3400 eurós, azaz körülbelül 1,3 millió forintos költség miatt már inkább a tehetősek kiváltsága az engedély megszerzése, illetve sokakat hitelfelvételre kényszerít vagy eltántorít a mobilitástól, ami pedig a munkaerőhiányra is rossz hatással van, különösen vidéken. 

Ezért a kormány elszántan dolgozik a szabályozás reformcsomagján, amivel olcsóbbá és jóval egyszerűbbé tennék a jogosítványszerzést, 17 éves kortól.

Az egyik új, leginkább megosztó elképzelés szerint a jövőben bevezetnék az úgynevezett laikus képzést, amelyben – egy „tudományosan alátámasztott kísérlet” részeként – a tanulóvezetőket már a közeli hozzátartozók, például a szüleik is oktathatnák, kiváltva a fizetős, profi szakembereket.

“L” betű az ablakban: családon belül marad a gyakorlás

Patrick Schnieder (CDU) szövetségi közlekedési miniszter a Morgenpostnak kifejtette: Ausztriában ez a modell jól működik a gyakorlatban, ezért tanulnának a déli szomszédtól, ahol a lakosság 85 százalékának van jogosítványa – 16 éves kortól robogóra, 17 éves kortól személyautóra. 

Ebben nagy szerepe van az úgynevezett „L-képzési modellnek”, amit bárki, aki megfordul az osztrák utakon, könnyen azonosíthat: ha az autó hátsó ablakában egy négyzet alakú táblán kék háttérrel szerepel egy fehér „L” betű, akkor olyan tanulóvezetővel van dolgunk, aki éppen az autósiskolán kívüli magánoktatásban gyakorolja a vezetés fortélyait.

Ezt 12 hivatalos, éjszakai és autópályás vezetési óra után tehetik meg a kedvezményezettek, amit az autósiskolákon keresztül kell kérvényezni a hatóságnál. 

Ilyenkor feltétel, hogy a tanuló mellett az anyósülésen legyen mindig egy olyan, képzett kísérő is, akinek legalább hétéves jogosítványa, három évnyi tapasztalata és büntetlen előélete van, illetve igazoltan szoros kapcsolatban áll a sofőrrel – például szülő, idősebb testvér vagy élettárs. 

Különösen a vidéki osztrák tájakon bevett gyakorlat, hogy laikusok gyakorolnak a serdülőkorú gyermekekkel, amit a falusi rendőrség jól tolerál – jegyzi meg a lap a németeknél is tervbe vett könnyítésről. 

Könnyebb lesz a munkavállalás, bár a baleset is több lehet

A szakértők már aggódnak: egyrészt amiatt, hogy a spórolós intézkedésre durván visszaeshet az autós iskolák bevétele, ami főként kisvállalkozások csődjéhez vezethet, de a baleseti statisztikákat is emlegetik.

Eszerint a német utakon a legtöbb balesetet vagy a 24 év alattiak, vagy a nyugdíjas korúak okozzák, és Ausztriában is a közúti ütközés a leggyakoribb halálok a fiatalok körében.

Ugyanakkor tény, hogy a vezetői engedély megszerzése európai viszonylatban is drága mulatság nyugati partnerünknél: a Német Autóklub (ADAC) adatai szerint vannak olyan régiók, ahol a 4500 eurót (~1,7 millió forintot) is kifizetik a tanulók, mire kézbe vehetik az engedélyt, míg a hozzátartozó bevonásával ez a kiadás akár 2500 euró (~973 ezer) alá is vihető. 

Viszonyításképpen: Csehországban egy jogosítvány 300 euróba (nagyjából 117 ezer forintba) kerül, Belgiumban és Franciaországban maximum 1200 eurót (közel félmilliót) kell fizetni, Írországban, Svédországban és Dániában pedig körülbelül 1500 euróból (~584 ezerből) megvan a munkakereséskor jelentős előnynek számító jogosultság. 

Távoktatás, egyszerűbb tesztek, gyakorlás a szimulátoron

Más reformjavaslatok is napirenden vannak Németországban.

Például az elméleti képzésnél megszűntetnék a személyes oktatás követelményét, az autós iskolák a jövőben digitálisan, akár egy mobilos alkalmazáson keresztül is átadhatják a tudást. 

Mivel a statisztikák szerint elsőre a tanulók közel fele megbukik az elméleti vizsgán, a jelenlegi, közel 1200 kérdésből álló tesztet 750 feladatra szűkítenék, ami a szaktárca szerint még megfelel a közlekedésbiztonság követelményeinek. 

Rövidítenék a gyakorlati, közúti vizsga idejét is a mostani 30-55 perc helyett az európai minimumkövetelmény szerinti 25 percre, és visszafognák a kötelező utakat az éjszakai vezetés, a terepjárás és az autópályás rutin terén. 

Továbbá, az iskolák költségeit csökkentenék azzal, hogy előírnák például a manuális sebességváltós autók esetén a 30-40 ezer euróba (11-16 millió forintba) kerülő szimulátorok használatát, ahelyett, hogy ilyen oktatóautók fenntartásával a valódi forgalomban kelljen gyakorolni a kezdőkkel – sorolja a napilap. 

Forrás: economx.hu Kép: illusztráció