Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal.
Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő szabályozás előkészítésén dolgoznak, melynek célja a teljesen az ajtók síkjába simuló kilincsek betiltása. Ez különösen a modern, új energiás járművek (NEV) designját érinti, amelyekben ez a megoldás az aerodinamikai előnyök miatt tömegesen elterjedté vált. Két változat létezik: az automatikusan (motoros) előugró és a kézi erővel kibillenthető.
A szabályjavaslat szerint a hagyományos, valamint a részben kihúzható kilincsek továbbra is megengedettek, ám fontos előírás, hogy kötelező legyen a mechanikus biztonsági tartalékmechanizmus – például vészhelyzeti kézi nyitás. A javasolt átmeneti időszak egy év, a végrehajtás pedig csak 2027. júliustól léphet életbe, utána tilos lenne ilyen típusú kilinccsel autót forgalomba hozni. Szintén a tervek között van egy baleset esetén automatikusan kinyíló megoldás is.

Az esztétikát és jobb aerodinamikát kínáló kilincsek valós hatásai azonban korántsem olyan meggyőzőek: a szakértők szedánok esetén mindössze 0,005–0,01 Cd csökkenést említenek, ami jóval kisebb a gyártók által 0,03-nak mondott értéknél, és ami nagyjából 0,6 kWh energiamegtakarítást jelent 100 kilométeren. Ráadásul az elektromos mechanizmus 7–8 kg extra tömeget is jelenthet, amely könnyen semmissé teheti az alig mérhető aerodinamikai előnyt.
A biztonsági aggályok ennél súlyosabbak: az elektronikus kilincsek megbízhatósága elmarad a mechanikus verzióktól. Egyes márkák szerint a kilincshibák az összes garanciális javítás akár 12 százalékát is kitehetik. Olyan baleseteket is dokumentáltak, amikor a kilincs nem nyílt vészhelyzetben – például tűz esetén –, ezáltal hátráltatva a mentést. A C-IASI töréstesztjei szerint az elektronikus kilincsek oldalbalesetben csak 67 százalékos sikerrel nyílnak ki, szemben a mechanikusok 98 százalékával. Emellett a 2024-es adatok szerint a kilincshibák miatti balesetek száma is jelentősen – 47 százalékkal – nőtt, melyek 82 százaléka a belesimuló típushoz köthető.
Mivel Kína a világ legnagyobb autópiaca, a helyi szabályozásnak globális hatása is lehet. Például a Volkswagen és az Audi új modelljein már süllyesztett, mikrokapcsolós megoldást alkalmaz, tartalék mechanizmussal. A Great Wall Motor vezetője pedig nyíltan bírálta a megoldást: szerinte elhanyagolható az aerodinamikai előnyük, ugyanakkor tömegük nagy, szigetelési problémákat is okozhatnak, és nem utolsó sorban – elektromos működésük miatt – komoly biztonsági kockázatot hordoznak. Bár nem biztonsági, de szintén nem elhanyagolható tényező, hogy sok felhasználó szerint a használatuk kényelmetlen.
Forrás: totalcar.hu Kép: Illusztráció