Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél!
A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és az autók zöldebbé tételében. Az, hogy a motor automatikusan leáll, amikor éppen nincs rá szüksége, majd indulásnál gyorsan ismét beindul, elegáns megoldásnak hangzik. Ennek ellenére az USA-ban sokakat idegesítenek a stop-start rendszerek. Bár ez önmagában nem meglepő, az EPA álláspontja már nagyon is az.
Az USA Környezetvédelmi Hivatala eddig díjazta, ha az autógyártók stop-start rendszerrel látták el a járműveiket, de a szervezet úgy tűnik, 180 fokos fordulatot vesz. Lee Zeldin, az EPA elnöke egy rövid X-es bejegyzésben adta a világ tudtára, hogy a stop-start rendszerek eltörlését tervezik. „Stop-start technológia: amikor az autód minden egyes piros lámpánál lehal, a vállalatok pedig klímavédelmi trófeát kapnak. Az EPA jóváhagyta, de mindenki utálja, szóval most helyre hozzuk.” – írta a vezető.

Mindez azért meglepő, mert a környezetvédelem mellett elkötelezett EPA korábban pont sürgette az autógyártókat, hogy építsenek az autóikba stop-start rendszereket. Erre sokszor szükség is volt, hiszen a márkák gyakran csak így tudtak megfelelni az egyre szigorodó kibocsátási kvótáknak. Donald Trump elnök második hatalomra kerülése óta azonban nagyot változott a világ. Úgy hírlik, az amerikai kormány nem tartja többé veszélyesnek és egészségre ártalmasnak az üvegházhatású gázokat. Mindez a környezetvédelmi szabályozások jelentős enyhítését, vagy akár teljes eltörlését is eredményezheti. Úgy tűnik, az autógyártókat sem fogják azért büntetni, mert az autóik sokat szennyeznek.
Nem mindenki ért azonban egyet a stop-start rendszer kivezetésével. Egyes vélemények szerint egy könnyen kikapcsolható, opcionális funkcióról van szó, így aki nem szereti, egyszerűen ne használja. „Szerintem az emberek általában szeretnek pénzt spórolni az üzemanyagon, ha pedig mégsem, ki lehet kapcsolni [a stop-start rendszert]. Nem tudom, miért kell ezt az opciót elvenni az emberektől.” – fogalmazott Albert Gore, a ZETA (Zero Emission Transportation Association) igazgatója.
Forrás: Totalcar.hu Kép: illusztráció