Taxiszolgáltatásra írt ki nyílt tendert a minisztériumokat és háttérintézményeiket is kiszolgáló Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF).
A december 17-én közzétett dokumentumból kiderül, hogy a KEF 24 hónapos keretszerződést kötne egy taxivállalattal az ellátási körébe tartozó tárcák – köztük a Miniszterelnöki Kormányiroda, Kabinetiroda és a Miniszterelnökség – javára − írja a Magyar Hang.
A főigazgatóság bruttó 565 millió forintos keretmegállapodásban gondolkozik, melynek 80 százalékát (452 milliót) mindenképpen fel is használná. A tenderben olyan szolgáltatásközvetítőt keresnek, ami 24 órás rendelkezésre állásra képes és maximum 6 utas (plusz a sofőr) szállítására alkalmas járműveket biztosítana a megrendelőnek. A KEF mintegy 105 ezer utazással számol a keretszerződés két évében, a fuvarokat Budapesten és a főváros közigazgatási határától számított 20 kilométeres körzetén belül tervezik.
A fentiek alapján a minisztériumi dolgozók átlagosan napi 143 taxis utazást is bonyolíthatnak, a hétvégéket és ünnepnapokat beleértve. Igaz, ezt arányaiban legalább olcsón tennék: egy utazás átlagosan 5384 forintra jönne ki akkor, ha a KEF a keretszerződés összegének 100 százalékát lehívja.
A megrendelő arra is jogot formál, hogy a szerződést legalább egy alkalommal, további egy évvel meghosszabbíthassa. Emellett elvárja a pályázóktól, hogy legalább 300, Budapesten dolgozó személytaxi-szolgáltató partnerük legyen, és hogy az elmúlt 3 évből legalább nettó 40 millió forint értékben tudjanak felmutatni szolgálatközvetítési referenciát.
Forrás: index.hu Kép: illusztráció