• A villanyautó-piacról szóló értékelések egy részénél könnyen elfelejtik, mi a különbség a csökkenés és a növekedés lassulása között.
  • Európában tényleg nem az igazi az idei helyzet, de hosszabb távon növekedés látható, a világ legnagyobb piacain együttvéve szintén.
  • Plusz érdemes megnézni a norvég példát.

 

Az elektromos autók értékesítésének növekedése 2024-ben is folytatódott. Az ezzel ellentétes állításokat a helyükön kell kezelni. A villanyautók értékesítésének visszaeséséről szóló mondások azt a hamis látszatot kelthetik, hogy elakadt, sőt visszafordult az új technológia térnyerése – írta az Electrek magazin.

 

Ahogy arról már itt a Totalcaron is írtunk, az a helyzet, hogy a villanyautó-eladások bővülést mutatnak, csak nem olyan mértékű a növekedés, amivel a legtöbb gyártó korábban számolt.

A megoldás kézenfekvő, de egyelőre várni kell rá.

Persze vannak csökkenésről tanúskodó adatok, például Németországban a közel 30 százalékkal zsugorodó újautó-piacon majdnem 70 százalékkal csökkentek a villanyautó-eladások augusztusban éves összevetésben. Utóbbi azonban azzal magyarázható, hogy tavaly volt rájuk támogatás, az idén nincs, igaz, már készül az új elektromosautó-támogatási rendszer a németeknél. Összességében a villanyautó eladások növekedésben vannak, ha hosszabb távon nézzük az eladásokat.

A PwC tanácsadó cég elemzése szerint a világ legnagyobb piacain – egyebek mellett Kínában, az Egyesült Államokban és a legjelentősebb eladásokat produkáló uniós országokban – 9 százalékkal nőtt az új elektromos autók értékesítése az idei második negyedévben. Az igaz, hogy az európai piacokon viszont 4 százalékos volt a csökkenés, amiben a német támogatási rendszer megszüntetése szerepet játszott.

A következő történik az elektromos autók piacán. Az elmúlt nagyjából egy évben az akkumulátoros villanyautók eladásai tovább növekedtek éves összehasonlításban, bár nem olyan tempóban, mint az ezt megelőző években. Ezt főként azzal magyarázzák a szakértők, hogy az a réteg, amely lelkesedik az újdonságért, és ezért hajlandó többet fizetni érte, vállalni a hatótávfrászt és a töltési nehézségeket, már megvásárolta első elektromos autóját.

Az átlagos autósok, akik főként használati tárgyként kezelik járműveiket, elsősorban magas árak miatt, de az utóbbi két körülményt is figyelembe véve kivárnak. Sokan közülük átmeneti megoldásként hibridet vásárolnak, ami az elmúlt egy évben meglátszott ezek népszerűségének erősödésén.

 

A matek világosan jelzi, hogy csak a növekedés lassult

Norvégiában augusztusban 10 480 elektromos autót adtak el, ami csupán öt százalékkal több a 2023. augusztusi 9974-nél. Ezt első látásra akár stagnálásnak is lehet minősíteni, figyelmen kívül hagyva, hogy ebben az országban az újautó-eladásoknak már 94 százaléka villanyautó. Ez az arány érthetően nem bővül már gyorsan.

Félrevihet az is, hogy például az USA-ban van olyan autógyártó, nevezetesen a Tesla, amelynek valóban csökkentek az eladásai az első negyedévben. Ezt azonban bőven ellensúlyozták más cégek javuló mutatói. A Ford és a Toyota például több mint 80, a BMW és a Hyundai/Kia 50-60 százalékos pluszt ért el a villanyautófronton. A Volkswagen 12 százalékkal, a Tesla 13 százalékkal kevesebb akkumulátoros elektromos autót adott el az egy évvel korábbinál ebben az időszakban.

Ami valóban csökken, az a hagyományos autók értékesítése. Ez 2017-ben érte el csúcsát az Electrek összeállítása szerint, azóta a hibridek, a konnektorból tölthető hibridek és a tisztán elektromos meghajtású autók fokozatosan zabálják fel piaci részesedésüket. Előrejelzések szerint a világpiacon az akkori 80 millió körüli csúcsról 2026-ra 50 millióra csökkenhetnek az eladásaik az új autók piacán.

 

Miért fontos a pontos fogalmazás?

Az Electrek szakírói szerint azért fontos a pontos fogalmazás, mert befolyásolja a közgondolkodást, ami azután hatással van a kormányok és az autógyártók döntéseire. Ha a döntéshozók úgy látják, hogy a vásárlók „kiszerettek” az elektromos meghajtásból, akkor ehhez igazodva elhalaszthatják korszerűsítési beruházásaikat és a villanyautózást támogató intézkedéseiket.

A gyanakvóbbak egyenesen úgy vélik, hogy az autógyártók munkálkodása lehet a háttérben. Spekulációjuk szerint ha meg tudják győzni a kormányokat arról, hogy ne nagyon támogassák az elektromos átállást, akkor tovább gyárthatják hagyományos motorokkal ellátott autóikat, amelyek eladásán továbbra is bezsebelhetik a megszokott profitot.

Forrás: totalcar.hu Kép: Illusztráció