Aki vállalkozóként dolgozik, annak saját felelőssége, hogy adóit és járulékait pontosan fizesse. Az egészségügyi ellátások és a majdani nyugdíj mind annak függvénye, hogy az esedékes járulékok (katásoknál maga a kata-adó) időben és maradéktalanul beérkezzenek a megfelelő számlákra. Az alkalmazott után azonban a munkaadó fizeti a járulékokat. Ha fizeti…

 

Az egyéni vállalkozók saját maguk után fizetik járulékaikat, míg az alkalmazottaknál ez a munkáltató kötelessége. Az alkalmazott azonban nem felelhet azért, ha munkáltatója nem fizeti utána a közterheket, így a törvény (nagyon bölcsen) úgy rendelkezik, hogy az ellátásokat mindenképpen megkapja, ha be van jelentve. Ha be van…

Az adóhatóság időről-időre közzéteszi a be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztatók listáját. A legfrissebb ilyen listában négy olyan vállalkozást is találtam, ahol a cég nevében szerepel a „taxi” szó. És még hány olyan vállalkozás lehet, amelyik szintén taxizással foglalkozik, csak a nevéből ez nem derül ki!

A legtöbb olyan vállalkozás, amely alkalmazottként foglalkoztat taxisokat, betartja a törvényeket, és bejelenti alkalmazottját (ha csak 2 órára is…). Ugyanakkor, mint az említett hivatalos listából is adódik, vannak olyanok, aki ezen is nyerészkedni akarnak.

 

Egy régebbi cikkben említettem azt a kollégát, aki nyugdíjas évei előtt alkalmazottként dolgozott egy olyan vállalkozásnál, amely eléggé „lazán” kezelte a munkavállalók bejelentését. Kollégánk azonban megbízott benne, és csak a nyugdíjszámítás során derült ki, hogy az utolsó nyolc (!) évben bejelentés nélkül dolgoztatták. Elképzelhető, hogy ez milyen hátrányosan érintette a nyugdíj összegét…

 

Ma azonban már van rá lehetőség, hogy az alkalmazott maga is nyomon tudja követni bejelentésének tényét. Az elérési út:

ugyfelkapu.neak.gov.hu,

majd bejelentkezés után a legfelső sort választva a TAJ szolgáltatások menüpontjára kattintva akár visszamenőlegesen is leellenőrizhetők az utóbbi évek munkaviszonyai. Lesz, akit kellemetlen meglepetés fog érni…

 

-oli-