Csütörtöktől újra lehet Uber taxit rendelni Budapesten. A visszatérésre 8 évet kellett várni, az Uber ugyanis 2016-ban kivonult a magyar piacról. Az árak, az autók, a sofőrök olyanok, mint a többi fővárosi taxitársaságnál, ahonnan valószínűleg sok taxist szívott el az Uber, ugyanis már 2500-an jelentkeztek a cégnél. De mi vonzza a sofőröket a céghez, és mivel tud többet ajánlani az utasoknak? Ezekről kérdeztük Kardos Esztert, az Uber magyarországi ügyvezetőjét.

 

Mikor indul a budapesti Uber?

Június 13-án, csütörtökön egy órakor indul a szolgáltatás. Akkortól lehet Uber taxit rendelni Budapesten.

Mekkora lesz az Uber-flotta?

2500-an megkezdték a regisztrációt. Nagyon fontos, hogy ezek a sofőrök független szolgáltatók, tehát akkor és ott dolgozhatnak, amikor szeretnének. Nekünk az a fontos, hogy egy olyan technológiát adjunk nekik, amivel több időt tudnak tölteni fuvarozással és kevesebbet a várakozással. Ez a technológiai háttér lényege, ezzel tudjuk maximalizálni a keresetüket.

Honnan jönnek ezek a sofőrök? A konkurenciától, vidékről, vagy mezítlábas taxisok csaptak fel uberezni?

Várunk új taxisofőröket, ugyanakkor a tapasztalt taxisofőröket is örömmel fogadjuk. A nagy számok törvénye alapján valószínűleg konkurens nagy taxitársaságoktól is fognak majd érkezni, de erről csak spekulációkat tudunk megosztani.

Mit kapnak, amiért megéri nekik váltani? Egy bizonyos százalékot a fuvardíjból?

Pont fordítva, egy bizonyos százalékot kell fizetniük a fuvardíjból nekünk. Ez a következő három hónapra nulla százalék azoknak a sofőröknek, akik május 24-éig feltöltötték a regisztrációs dokumentumokat. Akik nem a legelsők között csatlakoztak, öt százalékos jutalékot fizetnek a Ubernek az app használatáért.

Mit kell tudnia egy Uber-sofőrnek?

Az Uber mindenhol az adott jogszabályi keretrendszernek megfelelően lép piacra, tehát Budapesten is jogszabály szerinti dokumentumok szükségesek, hogy valaki sofőr lehessen. Ennek vannak az autóra és a sofőrre vonatkozó kritériumai, illetve a vállalkozásra is, ami a taxiszolgáltatást végzi.

És kellett engedély az Ubernek is.

A diszpécserengedéllyel az F-mobilitás Kft. (a Főtaxi leánycége) rendelkezik, tehát itt jön képbe a partnerség: az Uber nem önállóan, hanem egy partnercéggel közösen lépett piacra, és ők a diszpécserengedély birtokosai.

Miért van szüksége diszpécserengedélyre Ubernek, amikor nincs is diszpécsere? És ezzel elérünk ahhoz is, hogy miért van szüksége az Ubernek a Főtaxira?

A szabályozás értelmében csak olyan szolgáltató taxizhat Budapesten, ami rendelkezik a Budapesti Közlekedési Központ és a Közlekedési Hatóság által kiadott diszpécserengedéllyel, tehát az engedély nélkül nem lehet közvetített személyszállítást végezni a városban. Számos területen működünk együtt, itt ülünk például ezen az úgynevezett Uber Taxi sofőrponton, ami hivatalosan Uber Taxi és F-mobilitás sofőrpont. Ezt például teljes mértékben a partnercégünk üzemelteti.

Ezek szerint a Főtaxi az infrastruktúrát adja az együttműködésben?

Erőforrást ad bele, nagyon sok téren. Sajnos az együttműködés részletei üzleti titoknak minősülnek, ezért nem fogok tudni pontos feladatkiosztást mondani. Azt kimondhatjuk, hogy az Uber egyértelműen a technológiai hátterét, az applikációját és a brandjét rakta bele az együttműködésbe, míg az F-mobilitás a helyi tudását és a lokális ismeretét. Ő az, aki támogatta a folyamatot és megszerezte az együttműködés számára engedélyt.

A főtaxisok használhatják majd valamilyen formában az Uber applikációját?

Ezt a kérdést a Főtaxinak kell feltenni, én az Uber nevében tudok nyilatkozni.

Azt gondolná az ember, hogy egy helyi taxiszolgáltató az Uber konkurenciájának számít, ezért kifejezetten érdekesnek tűnik a főtaxis együttműködésében létrejövő magyarországi visszatérés. Van ehhez hasonló szövetség más városban is?

Számos helyen működik együtt az Uber a taxis vállalatokkal a világban. Van erre példa az Egyesült Államokban, illetve Európa több nagyvárosában is. Nyilván minden együttműködés egy picit más, mindegyiknek megvan a maga sajátossága, de az, hogy az Uber nyitott a taxitársaságok felé, egy olyan folyamat, ami már nemzetközileg is elindult. Ennek az eredménye tulajdonképpen az is, hogy ma itt tudunk ülni, és el tudjuk indítani a szolgáltatást.

Milyen munkavállalói státuszban fognak dolgozni az Uber sofőrjei? A vállalat alkalmazottai lesznek vagy szerződött egyéni vállalkozók?

Az Uber nem munkáltató, mi kizárólag a platformot biztosítjuk, amivel össze tudjuk kapcsolni a sofőröket az utasokkal. A személyszállítási szolgáltatás minden esetben a sofőrök által végzett tevékenység, az Uber csak közvetítő szerepet tölt be. Többféle struktúra létezik: lehetnek a taxisofőrök egyéni vállalkozók, ebben az esetben ők azok, akik birtokolják az autót, nekik vannak meg a megfelelő céges papírok és a taxizáshoz szükséges dokumentumok. A másik kategória pedig, hogy vannak olyan flottapartnerek, akik sofőröket alkalmaznak.

Mit értsünk flottapartner alatt?

Flottapartner lehet például egy kft., ami rendelkezik a céges engedélyekkel, sofőröket vesz fel és alkalmaz. Ebben az esetben fontos elmondani, hogy mi folyamatos kapcsolatban vagyunk a sofőrökkel és a flottapartnereinkkel is, hiszen mindkettőjüktől szükségünk van dokumentumokra ahhoz, hogy megbizonyosodjunk róla: minden a jogszabályi elvárásoknak megfelelően működik.

Mit kell tudnia egy Uber-autónak?

Abszolút le van szabályozva, hogy nézhet kis egy taxi Budapesten a színét, a matricáját és annak méretét tekintve. Az Uber budapesti taxilámpája előrefelé teljesen megfelel a nemzetközi márka-meghatározásunknak, viszont hátrafelé borostyánsárga fényt kell kibocsájtania, tehát el kellett térnünk a márkaértékektől a helyi szabályozás miatt. Az autó két oldalán egy Uber matrica lesz, a tetején pedig az Uber szabad jelző, és egyébként úgy fog kinézni, mint bármely más taxi a budapesti piacon. Az applikáció pedig Budapesten is pontosan ugyanaz, mint a világ bármely országában, akár sofőr, akár utas oldalon.

Mit tud az applikáció?

Az Ubernek több fejlett biztonsági funkciója van. Ilyen például, hogy anonimizáltan kötjük össze az utasokat a sofőrökkel, hogy tudjanak egymással beszélni telefonon vagy cseten. Ilyen, hogy az utazás során meg lehet osztani az utazás részleteit, például egy távoli családtaggal, hogy lássa merre járunk és ne aggódjon. Ilyen, hogy ha egy idő után nem mozdul egy autó, akkor azonnal írunk egy üzenetet a sofőrnek és az utasnak is, hogy meggyőződjünk róla, hogy minden rendben van. Ha nem, akkor azonnal össze tudjuk kötni a rendőrséggel, a diszpécserszolgálattal, hogy bármilyen problémát elhárítsunk. Ma már megosztható a fizetés is az utasok között.

Applikáción belül?

Igen, aki megrendelte a taxit, a fizetésnél küld a kontaktjából egy meghívót, és amint a másik utas elfogadja, onnantól kezdve automatikusan osztódik az összeg.

Számlát is kap az utas?

Számlakötelezettsége a sofőrnek van, de azonnal küldünk egy útösszesítést email-ben és applikációban, amiben megmutatjuk, hogy honnan hova ment, melyik sofőrrel utazott.

Bankkártyával lehet fizetni?

Alapvetően applikáción belüli fizetés van, de lehetőséget teremtünk rá, hiszen szintén jogszabályi kötelezettség,

Le lehet inteni Uber taxit?

Ha szabad, akkor igen, mert ez is jogszabályi kötelezettség.

A sofőrök értékelése választható vagy kötelező lesz az app-ban?

Ez mindig választható. Azt látjuk a számokból, hogy mind a sofőrök, mind az utasok nagyon szeretik, hogy lehet értékelni az utazást. Szoktak is aggódni a sofőrök, hogy minél jobb értékelést kapjanak.

Hogy néz ki egy Uber sofőr?

Nincs kifejezett elvárás például az öltözködésre, viszont elmondjuk, hogy fontos az ápolt környezet, a kellemes zene. Angol nyelvtudást sem kérünk, mert az applikáció a fordítóprogrammal megoldja a kommunikációt.

A budapesti futárok között rengeteg az Európán kívüli országokból érkező. Az Uber sofőröknél tapasztalható ez a jelenség?

Nincs ilyen tapasztalat, de nem is olyan egyszerű a magyar jogszabályi követelményeknek megfelelni.

Az Uber külföldön kifejezetten koncentrál a repterekre. Ferihegyen ez egyelőre partnerük, a Főtaxi monopóliuma. Beállhatnak a Főtaxi helyeire az Uber taxik is?

Mi csak visszük, hozzuk az utasokat a reptéren, úgy ahogy a többi magyar taxitársaság, nincs többletlehetőségünk, mint a Főtaxinak.

Van arra terv, hogy Budapestre is megérkezzenek az Uber kapcsolt vállalkozásai, például az Uber Food, vagy az olyan együttműködés, mint az önvezető Waymo autókkal?

Nagyon sok tervünk van, de egyelőre szeretnénk elindítani a szolgáltatást. Utána biztosan megfontoljuk azokat a lehetőségeket, amik most nemzetközi szinten elérhetőek az Uber alkalmazáson keresztül.

Forrás: telex.hu