Az Európai Unióban vásárolható új autókban júliustól kötelező lesz az úgynevezett EDR, vagyis a feketedoboz használata. Krepsz Zoltán, Az Autó című lap főszerkesztő-helyettese elárulta az Infostartnak, hogy mire lesz jó az újítás.

 

Júliustól az autókban is bevezeti a feketedoboz használatát az Európai Unió, az újítás értelmében az úgynevezett EDR nélkül már nem is lehet regisztrálni új autókat – tisztázta Krepsz Zoltán, Az Autó szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban.

 

A szakértő emlékeztetett, hogy eddig csak a repülők és egyes hajók voltak felszerelve az angol rövidítés szerint EDR elnevezésű eseményrögzítő készülékkel.

Ez külön nem vesz fel hangot úgy, mint a pilótafülkében a repülőgépeknél, az utastéri beszélgetést nem rögzíti. Ez egy olyan eszköz, amit alapesetben a légzsák vagy az övfeszítő vezérlése hoz működésbe, és a baleset előtti és utáni pillanatokat rögzíti, a legfontosabb olyan adatokat, amelyeket egy baleseti vizsgálatnál fel lehet használni, és amikkel konkrétan lehet tisztázni bizonyos eseményeket – részletezte az autós szakértő, hozzátéve, hogy az eseményrögzítő készülék nem kommunikál vezeték nélkül semmilyen más eszközzel, és profilozni sem lehet.

 

Krepsz Zoltán elmondta, hogy a feketedoboz sokkal több információt hordoz egy menetrögzítő kameránál. Az EDR esetében ugyanis az autók paramétereinek rögzítése a lényeg. Bár, mint mondta, a kamera is hasznos bizonyos esetek elemzésénél, de nem tud rögzíteni olyan adatokat, amelyek például az autó GPS-koordinátáit mutatják, a gáz- vagy a menetpedál állását, a sebességet, az időt, a különböző vezető-segédrendszerek működését. „Pontosan azokra az adatokra van szükség – megjegyzem, ugyanúgy, mint a repülőgépeknél –, amelyeket nem tudnak a tanúk, az autó utasai, az autó vezetői elmondani a balesetnél” – fejtette ki.

 

A feketedoboz bevezetésének folyamata 2019-ben indult, amikor született egy EU-rendelet arról, hogy több más kötelező kiegészítő mellett be kell az autóba majd építeni az EDR-t is. A rendelet 2022-ben hatályba lépett, azóta az új és az újonnan fejlesztett autóknak már része. Júliustól az Európai Unió területén belül regisztrált, vagyis eladható személyautókba kötelező lesz beszerelni a készüléket.

A szakértő elmondta, hogy a jogalkotókon múlik majd, hogy hogyan lehet az adatokat kinyerni a készülékekből, de meglátása szerint nincs oka attól félni a sofőröknek, hogy minden egyes szabálysértésért előveszik őket.

Én hallottam olyat, hogy ha valaki megpiszkálja ezt a készüléket, akkor a műszaki vizsga nem lesz érvényes az autóra. Meglátjuk, mi fog ebből kisülni – mondta Krepsz Zoltán, és hozzátette, nem lehet megfigyelni vele embereket, nem lehet profilozni sem.

Forrás: index.hu Kép: illusztráció