Hétfőn délelőtt közlekedésbiztonsági akciót hajtott végre a szlovák rendőrség, amely során két várost teljesen lezártak, az autósok pedig alkoholteszt végzés nélkül se ki, se be nem jutottak – írja a magyar nyelvű szlovák hírportál, a parameter.sk.
Az akciót Moldava nad Bodvouban és Királyhelmecen hajtották végre. Két óra leforgása alatt összesen hét ittas sofőrt találtak, köztük egy buszsofőrt. Utóbbi szervezetében 0,75 ezrelék alkoholt állapítottak meg, a megismételt teszt pedig csökkenő tendenciát mutatott. A jogosítványát a helyszínen elvették. A TV JOJ információi szerint a vállalat, amelynek dolgozott, már fel is bontotta a munkaszerződését.
Az akció során fülön csípett hét autós közül hat szervezetében állapítottak meg kevesebb mint 1 ezrelék alkoholt. Az ellenőrzést egy autós sem úszhatta meg, Boldava nad Bodvouban például a városba vezető öt utat zárták le. Volt olyan, akivel kétszer is alkoholtesztet végeztettek.
Ez volt az első ilyen jellegű akció, de egyértelműen nem az utolsó, a rendőrség ugyanis más városokban is tervez hasonlót. Véletlenszerűen fogják kiválasztani azokat a településeket, ahol ellenőrizni fogják a közlekedőket, a helyszínekről nem tájékoztatnak előre.
Forrás: autoszektor.hu Kép: illusztráció