Több mint tíz éve van érvényben a taxisokra kiszabott hatósági ár a fővárosban, most azonban felmerült, hogy vissza kéne térni a piaci áras taxizáshoz, de ez lenne a megoldás?

 

Nem vitás, hogy 2010-et megelőzően meglehetősen balkáni volt a fővárosi taxizás, akik közül sokan függetlenül attól, hogy hiénák vagy társaságban dolgozók voltak, mindent elkövettek annak érdekében, hogy lehúzzák az utasokat. Hosszú hónapok és évek tervezése után megszületett a megoldás: piaci árazás helyett legyenek egységes árak. Tarlós István 2011 nyarán kezdeményezte, hogy alapjaiban meg kéne reformálni a budapesti taxisok helyzetét, ekkor került be a köztudatba a fix ár mellett a taxisokra vonatkozó egységes, sárgás alapú kinézet. Végül a Fővárosi Közgyűlés 2013. április 9-én fogadta el a tervezetet, amely előtt több mint negyven alkalommal egyeztettek a felek a pontos részletekről, beleértve a taxis szakszervezeteket is.

A kialakítandó arculat elsődleges célja nem csak esztétikai, hanem egy olyan magasabb szolgáltatási színvonal biztosítása az utasok számára, amely alapját képezheti a megbízható városi közlekedésnek– írta akkor a BKK.

 

A módszer változott csak

A rendelet hatályba lépését követően is nyitva maradt a lehetőség, hogy egy taxis szabadon dolgozzon és ne kelljen belépnie egy társasághoz. Az ilyen járműveket a „független szolgáltató” magyar és angol nyelvű felirattal kell ellátni, hogy tudja az utas, milyen járműbe is száll be. Természetesen ezekre az úgynevezett hiénataxisokra is a hatósági árak vannak érvényben.

Elméletileg.

Sajnos azonban a közösségi médiában több olyan videó is elkezdett terjedni, amelyek finoman szólva sem tüntetik fel hazánkat jó színben.

Egy ír nő a TikTok-oldalán azt mondta, egy rövid szakaszért húszezer forintot gombolt le róla a taxis. Ez úgy jöhetett létre, hogy „véletlen” a fuvarozó a bankkártya terminálba egy nullával többet ütött be a valós végösszegnél. Míg a 2013-as rendelet előtt az volt a bevett, hogy a bütykölt taxiórákkal egységnyi útért több pénzt mutatott a taxióra, mostanra már az előbb említett módszer a jobban bevett. Az idő haladtával ugyanis ugrásszerűen nőtt meg a bankkártyával fizető utasok száma, 2024-re az utasok több mint kétharmada egyenlíti ki az összeget a bank- vagy hitelkártyájával.

A 2013-as BKK-rendeletet azóta többször is módosították, azoknak a zöme azonban a tarifák megemeléséről szólt, ugyanis a koronavírus-járvány, a 2022-ben kitört háború és azt követő infláció miatt a taxisoknak is durván nőttek a kiadásai, arról nem is beszélve, hogy az üzemanyagok ára kis híján megduplázódtak mostanra a 2013-as szinthez képest.

 

Idejét múlt? 

Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár szerint azonban alaposan meg kéne reformálni a budapesti taxisok helyzetét. A szakértő is elmondta, mostanra új módszert találtak ki a külföldiekre vadászó taxisok, akik nem elégednek meg a szokásos viteldíjjal. Vitézy szava azért is kiemelkedő, mert ő volt a BKK vezérigazgatója, mikor a megalkották a mostanáig érvényben lévő szabályokat. A politikus szerint ideje lenne bevezetni azokat a taxiórákat, amelyek integrálva vannak a bankkártya-terminálokkal, ugyanis ez a módszer számos európai nagyvárosban bevált már.

Így a sofőr nem tud más összeget beírni, mint amit a taxaméter mér. Ehhez országos mérésügyi és fővárosi rendeletek módosítása is szükséges lenne– fogalmazott.

Ezen kívül a szakértő szerint „bátorítani kellene a megbízható, minősített fuvarszervezők applikációin keresztül történő árazást”.

Ez magyarul annyit tesz, hogy a hatósági árakat be kéne szüntetni, hogy visszatérjenek a szolgáltatók a piaci árazáshoz. A 2013-as rendelet kihirdetésekor sok budapesti utas is felháborodott, hogy jelentősen megdrágult a fővárosi taxizás, ugyanis korábban, míg egymás pénz alapon is konkurenciái voltak a szolgáltatók, azzal versenyeztek, ki tudja lejjebb vinni az árakat, hogy az utas őket válassza. Ennek érdekében különböző, reptérre tartó vagy onnan befelé jövő díjazást is kitaláltak, amivel nem volt akkora anyagi teher taxival kijutni Ferihegyre.

„A hatósági fix árat 11 éve az utcán leintett taxik teljesen kiszámíthatatlan és az utasok számára átláthatatlan árazási gyakorlata miatt vezettük be” – írta Vitézy, aki szerint az azóta eltelt időben az utasok zöme applikáción rendel autót.

Miért is ne engedhetnénk meg az amúgy is szigorúan ellenőrzött nagy fuvarszervezőknek, hogy előre megadott célpontra előre fix árajánlatot tegyenek, amit ha az utas elfogad, a szolgáltatót ez utána köti?– tette fel a kérdést.

 

A volt közlekedési szakértő úgy fogalmazott, hogy a mai fix árakhoz képest egy korlátozott mértékű árazási rugalmasság is elérhető lenne az applikáción rendelt taxiknál. Szerinte ez lehetővé tenné, hogy a csúcsidőszakokban is nagyobb eséllyel legyen elérhető taxi és azt is, hogy kis forgalmú időszakokban olcsóbb legyen a taxizás.

 

A korábbi közlekedési államtitkár szerint a BKK és a kormányhivatal kapacitásai minimálisak, már ami a taxik ellenőrzését illeti és ezt bővíteni kellene. Szavai szerint a környező európai nagyvárosokhoz képest magas hatósági árak mellett megéri taxizni Budapesten, épp ezért a nagy többségükben tisztességes taxis vállalkozóknak is ugyanannyira érdeke a szigorúbb fellépés a csalók ellen, mint az utasoknak és a budapesti turizmusból élő rengeteg vállakozásnak.

 

Örülnek ennek a taxisok?

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az Országos Taxis Szövetséget is, mely a Mandinernek küldött válaszában kifejtette, hogy a taxiórák cseréje alapvetően nem oldaná meg a tisztességtelen szereplők által okozott problémát és a károkat sem enyhítené.

Ma már bármelyik elektronikai boltban vagy akár az interneten beszerezhetők olyan kártyaolvasó készülékek melyeket külföldi pénzintézetek üzemeltetnek és visszakövethetetlenek a tranzakciók” – fogalmazott lapunknak Metál Zoltán, aki szerint teljesen mindegy, hogy milyen taxiórát használunk a mérésre, a fizetésnél bármilyen kártyaleolvasó előkerülhet a tarsolyból.

Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke

Azzal az OTSZ is egyetért, hogy 11 éve lett bevezetve a hatósági ár és ez már elég hosszú idő arra, hogy értékeljék az előnyeit és a hátrányait a rögzített árnak. Szavai szerint az utóbbi években ezt meg is tették többször és mindig arra jutottak, hogy a kiszámítható, előre kalkulálható és könnyen ellenőrizhető rendszert hiba lenne kidobni az ablakon.

A pandémia időszakát leszámítva, a biztonság és az árgarancia okán folyamatosan emelkedett a taxi-szolgáltatás igénye utasok részéről. Ezek komoly tények. A kiszámítható viteldíj alkalmazás nélkül, nem lenne ennyire pozitív az utasok véleménye– jelentette ki a Mandinernek Metál Zoltán, aki egyetértett Vitézyvel abban, hogy bővíteni kéne a taxisok ellenőrzéseit.

Megjegyezte, „a folyamatos és célzott ellenőrzés hiányában oda jutottunk, ahonnan indultunk 11 évvel ezelőtt. A tisztességtelen szolgáltatók miatt a turisták nem mernek beülni a budapesti taxiba”.

 

Az Országos Taxis Szövetség adatai szerint a fővárosban jelenleg 6,400 legális taxis szolgáltat, az illegális és a tisztességtelen módon szolgáltatók száma több százra tehető. Mint mondta, a legálisan és transzparens módon dolgozó taxisok komolyan veszik a szabályokat, amiket saját érdekükben be is tartanak. Leszögezte: a létszám emelkedésével arányosan nem nőtt a szabálytalanságok száma.

Forrás: mandiner.hu Kép: illusztráció