A főfoglalkozású egyéni vállalkozó orvosilag igazolt betegsége tartamára táppénzre jogosult (félreértések elkerülése végett: a katások is!). A táppénzhez való hozzájutás azonban nem automatikus, azért meg kell küzdeni!

 

A közelmúltban már foglalkoztunk a táppénzek ügyével annak fényében, hogy januártól új felületen lehet benyújtani az igénylést. Ami nem hogy egyszerűbbé tette volna a dolgot, hanem egyenesen megnehezítette – legalább is a felhasználók részére. A Minősített Könyvelők Egyesülete például „kőkorszaki viszonyok” néven emlegeti az új felületet. Még néhány idézet ugyanonnan: „nehezebb, idegőrlőbb, lassúbb és bizonytalanabb”.  Senki ne csodálkozzon, ha könyvelője az eddigieknél jóval nagyobb összegért vállalja csak ezt a munkát…

 

Amikor gyógyultan hazamegyünk a háziorvostól, kezünkben a táppénzes papírral, még nincs vége a tennivalóknak, sőt, akkor kezdődik a java. Bár a táppénzes igazolásban szereplő adatokat tudomásom szerint az orvos is eljuttatja a megfelelő helyre (miért is nem elég ez?), azt nekünk is továbbítanunk kell az egészségbiztosítóhoz. Miután egyéni vállalkozóként elektronikus ügyintézésre vagyunk kötelezettek, először is a megkapott igazolásokat egyenként be kell szkennelnünk. (ugye mindenkinek van otthon a kredencben szkennere?). Szkenner hiányában a papírok fotózásával is próbálkozhatunk.

Ezt követően megnyitjuk azt a felületet, aminek kitöltésével, és a szkennelt, fotózott igazolások melléklésével jelezzük táppénz iránti igényünket. A művelet a magyarorszag.hu oldal megnyitásával indul (mo.hu néven is működik).

Ügyfélkapus felhasználónevünkkel és jelszavunkkal belépünk az oldalra, a baloldali menüsorból az „egészségügy” feliratra kattintunk, majd ezen belül az „egészségbiztosítás pénzbeni ellátásai” szöveget választjuk. Ekkor egy hosszabb menüsorból kell kiválasztanunk az „igénybejelentés pénzbeni ellátásokra és a baleseti táppénzre, valamint a méltányosságból igénybe vehető pénzbeni ellátásokra” elnevezésű pontot. „Ügyintézés indítása” gombra kattintva már meg is nyílik az űrlap.

 

Legutóbb januárban írtunk arról mennyivel nehezebb és lassabb ennek a nyomtatványnak a kitöltése az eddigieknél, azóta néhány kedvező változtatás ugyan történt, de közel sem elegendő. Az azonosító adatokat már kitölti a program, de a telefonszámunkat nekünk kell beírnunk (kötelező rovat)

Itt jegyzem meg, hogy csak a csillaggal jelölt kötelező rovatokat érdemes kitölteni, abból is van bőven. A következő lapra ugorva vállalkozásunk adatait be kell írnunk (bár beemelhetné a rendszer, hiszen minden adat rendelkezésére áll, de nem teszi). Az „egyéni vállalkozó kérelme” szöveget választva a többi adat már kitöltésre kerül, kivéve az adóazonosító jel – azt nekünk kell beírnunk. Szintén be kell írnunk a vállalkozás címét (a program „elfelejtette?”), holott azt már néhány sorral fentebb közöltük. Megadhatjuk telefonszámunkat és email címünket, de nem kötelező. A kapcsolattartás formái közül az „ügyfélkaput” válasszuk.

 

Újabb lapon nyitunk, sok-sok kérdéssel. A kitöltés értelemszerű, egy-két rovatra hívom csak fel a figyelmet. Ha a táppénzt bankszámlára kérjük, annak számát be kell írni. Ha nem, akkor ismét kérdezi a postacímet (könyörgöm, korábban már vagy háromszor beírtuk!).

Továbbmenve a biztosítási jogviszony kezdetét firtatja. De hát belül vagyunk a saját ügyfélkapunkon, ott minden adat rendelkezésre áll! Mindegy, az űrlap ezt nem tudja, és a beírást sem fogadja el csak úgy, ha a kis naptár ikonban megjelenő adatok közül választunk (ha ezt az adatot nem tudjuk fejből – ki emlékszik napra pontosan mikor lett vállalkozó? – akkor az interneten a nyilvantarto.hu, ezen belül az egyéni vállalkozók nyilvántartása fül alatt megtaláljuk).

Következő kérdés a keresőképtelenség időtartama, ezt az orvostól kapott táppénzes nyomtatvány alapján beírjuk, ill. itt is a kis naptár ikonon belül böngészünk. A további kérdésekre nagyrészt „nem”-mel kell válaszolnunk, ha csak nincs különleges körülmény.

A következő, 17.8-as pont a 25 év alatti fiatalok kedvezményéről szól (miért is kérdezi egy 62 éves vállalkozótól?).  Nehogy beikszeljük!!! Felborítja az egész további menetet, és kezdhetjük elölről!

 

Már csak két lépés van hátra. A következő oldalra ugorva csatolnunk kell a korábban beszkennelt, befotózott lapokat. Ha több fájl van, csak egyenként engedi csatolni. Ez is érthetetlen… Érdemes menet közben is többször futtatni az ellenőrzés funkciót, ha hibát talál, oda navigál. Ha már hibátlannak minősül a nyomtatvány, a „beküldés” gombbal továbbíthatjuk. Itt még rákérdez, hogy a nyomtatványokat hitelesítjük-e. Tegyük meg, bármit is jelent ez. A sikeres betöltésről visszajelzést kapunk.

 

Megjegyzem, hogy mobiltelefonról ennek a műveletnek a végrehajtása legalábbis kérdéses. Jómagam széles monitoron kezeltem a folyamatot egymás mellé téve az űrlapot és az adatokat, és még így is megizzasztott. Szeretném remélni, hogy a továbbiakban az illetékesek javításokat, egyszerűsítéseket végeznek még a programon, mert ez így valóban „kőkorszaki”.

-oli-