A hosszú évek óta a világ legnépszerűbb felső-középkategóriás szedánjának számító Toyota Camry 2019-ben, 15 év után tért vissza Európába, ahol óriási várakozás övezte a legendás modell megérkezését, ez pedig a rendkívüli piaci fogadtatásban is visszaköszönt. A Camry a nagyvállalatok közép- és kisebb vállalatok felsővezetői autójaként az elmúlt években kiemelten fontos szereplője lett a flottapiacnak Európában és Magyarországon is.

 

Az ikonikus modell vadonatúj, kilencedik generációja még idén debütál a világ legfejlettebb, ötödik generációs öntöltő hibrid elektromos meghajtásával, amelynek révén továbbra is egyedülálló alternatívát kínál majd szegmensében. Az előértékesítés Magyarországon májusban kezdődik, az első példányok pedig szeptemberben érkezhetnek meg a hazai márkakereskedésekbe.  

Az immár negyedik egymást követő éve a világ legnagyobb autógyártójának, és tizennégy éve kivétel nélkül a világ legnépszerűbb autómárkájának bizonyuló Toyota rendre 4 modellel szerepel a világ 10 legnépszerűbb autójának listáján: a Corolla, a RAV4, a Camry és a Hilux helye bebetonozottnak tűnik az autóvásárlók kedvencei között.

A mintegy négy évtizedes múltra visszatekintő Camry a Toyota egyik zászlóshajójaként szolgál, bevezetése óta világszerte több mint 21 millió talált belőle gazdára világszerte. Ezzel a szűk ’tízmilliós klub’ tagja, azaz azon modellek sorába tartozik, amelyekből több, mint 10 milliót adtak el a világon. A Toyota egyébiránt egyedülálló módon 6 ilyen modellel is rendelkezik, a több, mint 50 millió példányban gazdára talált Corollától a RAV4-en, a Land Cuiseren, a Hiluxon és a Camryn át a Yarisig.

A Toyota világklasszis szedánja régóta etalonnak számít kategóriájában, a most bemutatkozó vadonatúj generáció azonban még elegánsabb, sportosabb formavilágot, „kalapácsfej” orrkialakítást és új fényszórókat kapott.

Az újratervezett utastér kifinomult, modern hangulatot és prémium érzést kínál, miközben a világ legfejlettebjének számító ötödik generációs Toyota öntöltő hibrid elektromos technológia nagyobb teljesítményt, nagyobb hatékonyságot és fokozott vezetési élményt biztosít.

A 2.5 literes négyhengeres motorral kombinált ötödik generációs Toyota Hybrid System (THS 5) most először kerül bele szedán karosszériába. A motor erejét két villanymotorral kombinálva ez a dinamikus elsőkerék-hajtású új hibrid rendszer az előzetes adatok szerint 230 lóerő körüli rendszerteljesítményre képes.

A Toyota mérnökei az HEV (öntöltő hibrid elektromos) rendszert alacsonyabb fordulatszámon is úgy hangolták, hogy a motor fordulatszámát csökkentve és az akkumulátor teljesítményét növelve kielégítő gyorsulást és nyomatékérzetet biztosítson. A Camry emellett újrahangolt felfüggesztéssel rendelkezik a jobb reakciókészség és a közvetlen kezelhetőség érdekében, ami izgalmasabbá teszi a kanyargós utakat.

Az új Camry megerősíti azokat a tulajdonságokat, amelyek fenntartják a modell népszerűségét a szedán felépítést más karosszériaváltozatokkal szemben előnyben részesítő vásárlók körében. A Toyota a formaterv és a vezetési élmény továbbfejlesztésére összpontosított anélkül, hogy a modell valódi szedán jellegét csorbítaná.

Az autó új formavilága azonnal érezteti hatását, a lendületes, új „kalapácsfej” orrkialakítással, az élesen átformált lámpákkal és a karosszéria hosszában végighúzódó erőteljes karaktervonalakkal. Belül az új megjelenés a vezetőben és az első utasban a nyitottság érzését kelti, és kivételes erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a kárpitok, anyagok és felületek tökéletes folytonossága révén prémium minőséget sugározzon az autó. A Camry ülései által nyújtott kényelem is tovább javul. A Toyota mérnökei ezt az üléspárna alakjának és sűrűségének megváltoztatásával, valamint a párna hosszának növelésével érték el. A fejtámlát is lágyították és hátrébb helyezték, hogy javítsák az ülés- és menetkomfortot.

Az új multimédiás rendszerek és az új, személyre szabható digitális műszeregység könnyebb, gyorsabb csatlakoztathatóságot és reakciókat biztosítanak. Hasonlóképpen, az új modell alapfelszereltségének részét képezi a Toyota Safety Sense és a Toyota Teammate legújabb generációja – amely az aktív biztonsági rendszerek és vezetéstámogató technológiák széles skáláját kínálja. Ezek végleges listájáról az európai specifikációjú modellekben a Toyota a bevezetéshez közelebbi időpontban ad majd tájékoztatást, az amerikai piacra szánt modellekben a teljesség igénye nélkül az alábbiak kaptak helyet (jó eséllyel nagy átfedés van a két kivitel között):

  • Ütközést megelőző biztonsági rendszer gyalogosfelismeréssel: A gyalogosfelismerővel ellátott ütközést megelőző biztonsági rendszer (PCS w/PD) úgy lett kialakítva, hogy segítsen felismerni egy járművet, gyalogost, kerékpárost vagy motorkerékpárost, és bizonyos körülmények között fény és hangjelzéssel figyelmeztessen az ütközés kockázatára. Ha nem reagál a vezető, a rendszer automatikus vészfékezést biztosít.
  • Teljes sebességtartományban működő adaptív sebességtartó automatika: Az országúti használatra szánt adaptív sebességtartó automatikát (DRCC) 30 km/óra feletti sebességnél lehet aktiválni és a távolságtartó automatika segítségével segít megtartani az autó előtt haladó járműtől az előre beállított távolságot.

Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer kormányzási asszisztenssel: Ha 50 km/óra feletti sebességnél fehér/sárga sávjelzéseket vagy az út szélét jelző határvonalakat észlel, és az autó ezeket véletlenül átlépi, akkor a kormányrásegítéssel ellátott sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA w/SA) fény/hangjelzéssel hívja fel a vezető figyelmét. Ha a vezető nem lép közbe, a rendszer

  • úgy van kialakítva, hogy a sávtartási támogatás érdekében finom korrekcióst kormányzást is végezzen.
  • Sáv- és nyomtartó asszisztens: Ha az adaptív sebességtartó automatika (DRCC) be van kapcsolva, a sáv- és nyomtartó asszisztens (LTA) az úttesten lévő felfestéseket használva, vagy az elöl haladó autót követve nyújt aktív támogatást, és segít a járművet a sávjában tartani.
  • Közlekedési tábla felismerő rendszer: Az intelligens kamera segítségével a közlekedési tábla felismerő rendszer (RSA) képes felismerni a sebességkorlátozó táblákat, a stop táblákat, a behajtani tilos táblát és bizonyos figyelmeztető táblákat, majd ezek ikonját megjeleníti a multiinformációs kijelzőn (MID).
  • Automatikus távfény-vezérlés: Az automatikus távfény-vezérlést (AHB) úgy tervezték, hogy 21 mérföld/óra feletti sebességnél éjszaka jobb kilátást biztosítson. Az AHB rendszer érzékeli a szembejövő járművek fényszóróit és az elöl haladó járművek hátsó lámpáit, majd ennek megfelelően automatikusan vált a távolsági és tompított fényszórók között.
  • Proaktív vezetési asszisztens: A Proaktív vezetési asszisztens (PDA) a jármű kameráját és radarját használja arra, hogy a rendszer működési feltételeinek teljesülése esetén gyengéd fékezést és/vagy kormányzást biztosítson a vezetési feladatok támogatására, például a járműve és az elöl haladó jármű, gyalogos vagy kerékpáros közötti távolságtartás ellenőrzésére. A PDA kanyarban történő kíméletes fékezésre is képes.

 

Magasabb felszereltségi szinteknél emellett az amerikai specifikációjú modellekben elérhető a

  • Forgalmi dugó asszisztens**
  • Első keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer
  • Sávváltás asszisztens
  • Panoráma monitor
  • Első és hátsó parkolóasszisztens automatikus fékezéssel

 

Az autó végleges homologizált rendszerteljesítményéről fogyasztási és emissziós adatairól, illetve arról, hogy a fenti rendszerek körül melyek kerülnek bele az európai specifikációjú modellekben a Toyota legkésőbb májusban, az árlista közzétételekor és az előrendelések felvételének megkezdésekor nyúlt részletes tájékoztatást. Az első példányok várhatóan szeptemberben érkeznek a magyarországi márkakereskedésekbe.

Forrás: Toyota CE