Most Ausztria blokkolt

 

Ausztriának nem egyedüli módon az uniós országok közül, nem tetszik az a terv, amely szerint a 70 év felettieknek a vezetői engedélyhez szükséges egészségügyi vizsgálaton kellene részt venniük.

Az uniós hatóságok alighogy papírra is vetették az előzetes terveket, több uniós tagállamban, köztük Ausztriában is felháborodás tört ki. Valamennyi párt idősképviselői, valamint a sofőrök szervezetei a nyilvánossághoz fordultak az „életkori diszkrimináció” miatt – írja a Kurier.

 

Közbeléptek a miniszterek.

Hétfőn az EU közlekedési miniszterei Brüsszelben véget vetettek az ügynek. Leonore Gewessler osztrák közlekedési miniszter elmondta a vitatott egészségügyi ellenőrzések tervei „lekerültek az asztalról”.

Az az elképzelés, hogy vezetési alkalmasságát orvossal ellenőriztesse, egyébként sem praktikus. Bízunk az állampolgárok személyes felelősségében – tette hozzá.

Nekik maguknak kell eldönteniük, vezethetnek-e még járművet. A hatóságoknak legfeljebb egyfajta „önkéntes önértékelést” lehetne biztosítani az egészségi állapotról.

Forrás: economx.hu Kép: illusztráció