Tavaly december 12. óta a Volkswagen-személyautók, a Škoda, a Seat és a Cupra márkájú autók árát euróban adják meg a Porsche Hungáriánál – írja a Portfólio a Vakmajom blogra hivatkozva. A kocsikért végül forintban kell fizetni, de az árat euróban adják meg, és azt mindig éppen az aktuális árfolyamon számolják át.

 

A Volkswagen-csoporthoz tartozó autókat áruló Porsche Hungária szerint az euróra való átállás egy gazdasági döntés volt. Az Audi és Volkswagen haszonjárművek márka alatt futó termékeik árát továbbra is forintban adják meg.

A döntés nyilván összefügg azzal, hogy tavaly többször is hatalmas kilengések voltak a forint-euró árfolyamban. Először az orosz-ukrán háború kitörése után, később nyáron, majd egyszer ősszel is nagyon-nagyon gyengült a forint az euróhoz képest, és az árfolyamot csak idén az év elejére sikerült a korábbi szint közelébe vinni.

Az a folyamat még tavaly év végén elindult, hogy egyes magyarországi cégek forint helyett inkább eurót kérnek, amiről itt írtunk bővebben, de még az autókereskedések között sem a Porsche Hungária volt az első, ilyen tapasztalatokról korábban itt írtunk.

Forrás: telex.hu Kép: illusztráció