A napokban ismételt értesítést küldött a NAV azoknak az adózóknak, akik még nem adták be éves személyi jövedelemadó bevallásukat.
Nem kell megijedni, semmilyen határidő nem járt még le ebben az ügyben. Mindössze egy figyelemfelhívás történt arra, hogy az adóhatóság a rendelkezésére álló adatok alapján egy bevallási tervezetet készített.
A nem katás egyéni vállalkozóknak ezt a tervezetet mindenképpen ki kell egészíteniük a vállalkozásukra vonatkozó adatokkal. Hiába tud ugyanis ma már minden forint bevételünkről a hatóság, ezek a tételek még nem szerepelnek a tervezetben.
Szerepelnek viszont az ún. „kifizetőktől” származó jövedelmek. Ilyen kifizető például a foglalkoztató, ha valamikor az év során alkalmazottként, vagy alkalmi munkásként dolgoztunk valahol. Szintén itt szerepel a táppénz kifizetése, továbbá aki olyan szerencsés, hogy részvényei, kötvényei vannak, az ezekről szóló elszámolás. Ma már feltüntetik az adókedvezménnyel járó életbiztosítási, nyugdíjbiztosítási adatokat is. Ezeknél a kifizetéseknél főszabály szerint a személyi jövedelemadót a kifizető vonja le, és fizeti be az államnak, és ezt a tényt feltünteti az elszámoláson. Elvileg tehát fizetendő adónk nem keletkezhet a tervezetben szereplő jövedelmek után.
Amint említettük, a vállalkozási bevételek és jövedelmek nem jelennek meg a tervezetben, és szintén nem láthatjuk benne az esetleges személyi-, vagy családi kedvezményeket sem. Ezekkel mind foglalkozni kell, nélküle a tervezet nem válik véglegessé.
Az online kitölthető e-SZJA felületet, ahol a tervezet is megjelenik, nem mindenki kedveli. Nekem még így több év után is valahogy idegen és áttekinthetetlen a logikája. Jobban szeretem a már kiforrott 53-as számú nyomtatványt (idén a 2253-as), amit az Általános Nyomtatványkitöltő keretprogrammal lehet kezelni. Amennyiben ezzel dolgozunk, ne felejtsük átírni bele a tervezetben esetleg szereplő adatokat.
A személyi jövedelemadó-bevallás beküldési határideje, május 20-a, de mivel idén ez a nap hétvégére esik, még 22-én, hétfőn sem vagyunk elkésve vele.
-oli-