Vége az örökre szóló jogosítványoknak, az Európai Unió szigorítást tervez.

 

Egy készülőben lévő EU-s módosítás szerint a közeljövőben új szabályok vonatkozhatnak az idősebb sofőrökre. Ha valaki meg szeretné tartani érvényes jogosítványát 70 év felett is, annak meg kell majd ismételnie bizonyos teszteket. A módosítás célja, hogy növeljék a biztonságot az utakon – írja az autoszektor.hu.

Ez azt jelentené, hogy 70 év felett minenkinek igazolnia kellene, hogy életkorához képest alkalmas gépjárművek vezetésére. Az EU azt szeretné elérni, hogy 2050-re egy halálos baleset se történjen a közutakon.

A terv szerint 2030-ra a felére csökkentenék a halálos balesetek számát, ami egy év leforgása alatt kevesebb mint 10 ezer ilyen típusú elhalálozást jelent. A Bild szerint 2022-ben 20 600-an vesztették életüket az európai utakon.

Egyelőre nem tisztázott, hogyan is néznének ki az idős sofőröket érintő tesztelések, vélhetően minden ország saját maga hoz majd döntést a kérdést illetően.

Szlovákiában az érvényes előírások szerint a 65 év feletti személyek ötévente kötelesek orvosi kivizsgáláson átesni.

Németországban a hivatalok közúti baleset után is kötelezhetik a sofőrt alkalmatossági tesztet végeztetni, és csak ennek elvégzését követően vehetik el tőle a jogosítványát.

Dániában a 75 év feletti személyeknek orvosi igazolást kell felmutatniuk, 80 év felett pedig minden évben kérvényt kell benyújtani.

Spanyolországban 65 év felett ötévente meg kell újítani a jogosítványt,

Nagy-Britanniában pedig 70 év felett háromévente, de a kérvényben még fel kell tüntetni minden egészségügyi problémát.

Olaszországban a legszigorúbbak a szabályok: a jogosítványt már 50 év felett ötévente meg kell újítani. A 70 éven felülieknek ezt háromévente, a 80 éven felülieknek pedig kétévente kell elvégezniük.

Forrás: infostart.hu Kép: illusztráció