Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj ezerről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

 

 

A taxirendelet módosítását – amely a tavalyi és az idei költségvetési rendelet módosítására vonatkozó indítványban szerepelt Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára – egyhangúlag, 18 igennel fogadta el a testület. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselői nem szavaztak.
A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának – 2022 december eleji – eltörlése.
A testület felkérte Karácsony Gergelyt, felterjesztési jog keretében kezdeményezze a kormánynál az árak megállapításáról szóló törvény olyan módosítását, amely Bécs mintájára megengedi, hogy a taxiszolgáltatás hatósági árát sávosan – a legalacsonyabb és legmagasabb ár meghatározásával – szabályozhassák a helyi önkormányzatok. Mindezt azzal, hogy a javaslat elfogadása esetén a sáv középértékének tekintik a most megállapított hatósági árat.

Budapest, 2023. január 25. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetég elnöke felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2023. január 25-én. Mögötte Karácsony Gergely főpolgármester (j) és Kiss Ambrus (független) általános főpolgármester-helyettes. MTI/Kovács Attila

 

 

Felkérték a főpolgármestert arra is, hogy kísérje figyelemmel a hatósági ár utolsó megállapítását követő költségváltozást, és ha ez meghaladja a 20 százalékot, tegyen javaslatot a közgyűlésnek a hatósági árnak – a változásnak megfelelő – módosítására.
Továbbá a határozatban kérték: a Budapesti Közlekedési Központ segítségével gondoskodjon arról, hogy 2025-től a BudapestGo applikációban legyen lehetőség – valamennyi közvetítő és szervező vonatkozásában – taxirendelés leadására.
Az elfogadott javaslatban azt írták, a taxis szervezetek (City Taxi, 6×6 Taxi, Főtaxi, NSZ, Főtaxi, OTSZ, Taxi 4, BKIK) tavaly december 12-én egységes javaslattal fordultak a fővárosi önkormányzathoz, amelyben két változatban fogalmazták meg a javaslataikat.
Az egyik javaslat szerint a telefonon vagy online előzetesen megrendelt szolgáltatás esetén az alapdíj 1000 forintról 2000 forintra emelkedett volna, amellett, hogy a többi díjtétel változatlan maradt volna. A másik – végül elfogadott javaslat – a tarifák 10 százalékos emeléséről szólt. Később a szervezetek újabb javaslatot fogalmaztak meg, amelyben az alapdíjat egységesen 1500 forintra, míg a többi díjtételt 10-10 százalékkal kezdeményezték emelni.
A nem támogatott javaslatok a kis távolságra szóló utazásokat aránytalanul drágítanák, miközben sok esetben a kis távolságra szóló utazások nem kényelmi célúak, hanem közszolgáltatások vagy más alapvető szolgáltatások igénybevételét célozzák – írták.
Karácsony Gergely az előterjesztés szerint indokoltnak tartja az árszabályozás rugalmasabbá tételét a fogyasztók és a tisztességes taxisok érdekeinek védelme mellett.
Az ártörvény alapján jelenleg vagy fix tarifát vagy maximált árat határozhat meg a közgyűlés, miközben más nagyvárosok, köztük Bécs példája azt mutatja, hogy a sávos (minimum- és maximumárat meghatározó) hatósági árszabályozás egyszerre biztosíthatja a nagyobb versenyt és kizárhatja a lefelé nivelláló szolgáltatási színvonalat. Ehhez a változtatáshoz ugyanakkor az ártörvény módosítása szükséges, amelyet felterjesztési jog gyakorlása keretében kezdeményezhet a fővárosi önkormányzat.
A javaslatuk elfogadása esetén a most meghatározott hatósági árat középárként tekintenék, olyan módon, hogy attól felfelé és lefelé is 10 százalékkal lehetne eltérni – olvasható az előterjesztésben.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az előterjesztés vitájában kiemelte, nem született konszenzus az előterjesztésről a taxis szervezetekkel, de nem akarták “sokáig húzni” a javaslatot, amely megteremti a majdani emelés lehetőségét is.
Baranyi Krisztina (független) IX. kerületi polgármester felvetette, hogy érdemes lenne a taxis hatósági árat eltörölni, és a piacra bízni az árazást.
Válaszában Karácsony Gergely azt mondta, a hatósági ár megszüntetése hosszabb távon – mivel különböző tőkeerejű társaságok vannak a piacon – a piaci verseny ellen hatna, ezért tesznek javaslatot a sávos szabályozásra, amely lehetővé teszi, de nem borítja fel a versenyt.
Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy korábban a tarifakiigazításnál konszenzus volt a városvezetés és a taxisszervezetek között, de a főváros vezetése most – mint mondta – “rapid módon” akarja áttolni a döntést, amit a Fidesz-KDNP frakció nem tart helyesnek, és nem tud jó szívvel támogatni. Hangsúlyozta, törekedni kell a megegyezésre, a párbeszéd fenntartására, és konszenzusos javaslatot kellene a közgyűlés elé hozni, nem pedig “diktátumot”.
Soproni Tamás, a Momentum fővárosi frakcióvezetője, VI. kerületi polgármester hozzászólásában azt hangsúlyozta, a közgyűlésnek az utasok, a fogyasztók érdekeit különösen védenie kell, ezért “nem konszenzusra, hanem kompromisszumra” van szükség a kérdésben. Megjegyezte, mára sok embernek luxussá vált a taxival utazás.
Az előterjesztés vitájában szót kapott Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke, aki arról beszélt, szeretnék, ha a kiállási díj az előterjesztésben szereplőnél 400 forinttal több, 1500 forint lenne. Mint mondta, egy taxis jelenleg 135 ezer forinttal többet költ üzemanyagra, mint az ársapkák idején, ezt kérik kompenzálni.

MTI