Levélben fordultak Orbán Viktorhoz a hazai személytaxis ágazat túlnyomó részét tömörítő érdekképviseletek és gazdasági szereplők.

A hétfőn kiküldött írást – amely a Világgazdasághoz is eljutott – több miniszter is megkapta, így Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is.

Ebben a taxisok határozott kéréssel fordultak a miniszterelnökhöz: azt szeretnék elérni, hogy a kormány támogassa az ágazatot abban, hogy

a budapesti taxiközlekedésben az árak megállapításáról szóló törvényben meghatározott hatósági ár megmaradjon.

Ezt a törekvésüket azzal indokolják, hogy a szabályozás 2013-as bevezetése óta számos téren jótékony hatást fejtett ki. Ezért a taxisok ehhez folyamatosan és határozottan ragaszkodnak, és ezt minden lehetséges fórumon a legnagyobb egyértelműséggel ki is fejezik. Arról tájékoztatták a kormányfőt, hogy valamennyi, az érintett személytaxis vállalkozók bevonásával készült felmérés 80 százalék feletti támogatottságot mutat a rögzített hatósági ár mellett.

Szerintük a szabályozás mégis veszélybe került, legalábbis az elmúlt időszakban törekvések látszanak arra, hogy a fix tarifát szabad vagy részben szabad piaci árral váltsák fel.

Ez pedig semmivé tenné mindazt az előrehaladást, amit a személytaxis ágazat az elmúlt tíz évben elért

– fogalmaztak. Ezért arra kérik Orbán Viktort és a minisztereket, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel támogassák az ágazat egyértelmű törekvését a jelenlegi rögzített hatósági ár megvédésére.

A kérés mögött ténylegesen valódi konszenzus látszik: a levelet mások mellett aláírta a 6×6 Taxi Kft., a Best Taxi, a BKIK, a City Taxi Szövetkezet, a Debrecen City Taxi, a Dunaújváros Főtaxi, a Főtaxi, a független szolgáltatók képviselője, az Országos Taxis Szövetség, a Taxi 4 Kft. és a Taxisok Világa magazin is.

 

forrás:vg.hu