Januártól semmilyen iratra nincs szükségünk, vagy mégis kell igazolvány?

 

2023. január elsejétől változik a jogszabály, innen kezdve sem a jogosítványt, sem a forgalmit nem kell magánál tartania az autósnak, és a rendőrök nem is büntetik meg ezek hiánya miatt – írta meg a totalcar.hu . Aztán még egy fontos kiegészítéssel figyelmeztette az autósokat.

 

Ahogy mi is megírtuk, jelentősen könnyít az autósok életén a jogszabály változása január 1-től. Nem kell már pánikba esni, ha véletlenül otthon hagyjuk a forgalmit és/vagy a jogsit, hiszen a rendőrök egy esetleges igazoltatásnál ezen okmányok adatait már a saját központi nyilvántartásukból kérik majd le elektronikus úton, az autó rendszámának alapján. Eddig egyébként nem volt jó ómen ezek nélkül útnak indulni, hiszen 5-től akár 50 ezer forintig is terjedhetett a hanyagságért kiszabott bírság összege.

 

Januártól nem kell félned, ha otthon hagytad a jogsit és a forgalmit

Nem lesz kötelező magunknál tartani ezeket az iratokat, a rendőr sem büntet majd érte.

A rendőrség most viszont arra figyelmeztetett, hogy a szabály változása ugyanakkor nem mentesít senkit az alól, hogy egy igazoltatáskor köteles a személyazonosságát igazolni, tehát továbbra sincs arról szó, hogy okmányok nélkül lehetne közlekedni. 

– Az igazoltatott köteles a személyazonosító adatait hitelt érdemlően igazolni. A személyazonosságot – a személyazonosító igazolványon túl – minden olyan hatósági igazolvány igazolja, amely tartalmazza a személyazonosításhoz szükséges adatokat – idézik az 1994. évi XXXIV. törvény 29. bekezdését.

Vagyis hiába nem kell se forgalmi se jogsi, minimum egy személyit azért vigyünk magunkkal az autóvezetéshez.

Forrás: totalcar.hu kép: illusztráció