Jó ez nekünk?

 

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy csak kisebb változások lesznek az adórendszerben jövőre, ezen belül az átalányadózás egyszerűsítéséről is szót ejtett.

 

Bár az átalányadózás – a kata mellett – eddig is egyszerűsége miatt volt kedvelt, úgy tűnik az adminisztrációs terheken lehet még tovább enyhíteni. Az eddigi havi bevallási kötelezettséget a tervek szerint negyedéves adatszolgáltatás váltja fel.

Így első olvasatra ez leginkább a könyvelők terheit enyhíti, legalább is ami a munka mennyiségét és a szorító határidőket illeti.

Az átalányadózó vállalkozók többsége ugyanis nem akar nyomtatványkitöltő programokkal, űrlapokkal bajlódni, rábízza ezt a könyvelőjére. És jól teszi: bármennyire is egyszerűnek tűnik egy dokumentum kitöltése és elektronikus úton való továbbítása, rengeteg benne a buktató. És egy elrontott bevallást kijavítani sokkal nagyobb feladat, mint elsőre helyesen beküldeni. Vélhetőleg e bevallás kitöltése – bár nem havonta, hanem negyedévenként – továbbra is a könyvelő feladata marad…

A havi járulékbevallás főállású vállalkozók esetén a minimálbérről szól. A fizetendő járulékokat ugyanis legalább a minimálbér mértéke szerint kell számítani. Több lehet, de kevesebb nem. (Járulék alatt értendő a szociális hozzájárulási adó és a társadalombiztosítási – TB – járulék.)

 

Taxis vállalkozók a havi minimálbért egymillió forint árbevételnél érik el. Szakmánkban ugyanis az átalányadózás a bevétel 80 százalékát vélelmezi költségnek, értelemszerűen 20 százalék tehát a jövedelem. Egymilliós havi bevételnél 200 ezer forint.

Ami éppen a jelenlegi minimálbér.

Ha a bevétel több, a járulékfizetési kötelezettség is emelkedik az adott hónapban. Hogy ezt hogy fogja kezelni az új, negyedéves adatszolgáltatási kötelezettség, ma még nem tudjuk.

Kétféle számítást tudok elképzelni: vagy a negyedéves nyomtatványon is havi bontásban kell feltüntetni a járulékalapot – így csak a bevallás gyakoriságában történik változás, a számított összegekben nem; vagy a bevalláson a három havi bevételt átlagolni kell – ez lenne járulékfizetés szempontjából számunkra a kedvezőbb megoldás.

Persze ez ma még csak találgatás, majd az adótörvények kihirdetésekor ismerjük meg a végleges változatot – úgy november vége felé…

-oli-