Diplomás pálya helyett választotta a fuvarozást

 

Idén tizedik alkalommal rendezte meg a NiT Hungary és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság az ország egyetlen kamionos közlekedésbiztonsági versenyét az „5 tengelyen biztos kézzel” elnevezésű megmérettetést. A zsámbéki versenypályán 2022-ben a 34 éves nyíregyházi Kinczel Raimund bizonyult a legrátermettebbnek, így ő nevezheti magát az ország legjobb kamionsofőrjének. Az európai szinten is egyedülálló rendezvény egyik hivatalos támogatója és kizárólagos abroncsbeszállítója idén is a Hankook Tire Budapest Kft. volt.

 Kinczel Raimund közgazdasági diplomát szerzett, de az irodai munka helyett végül mégis édesapja pályáját választotta: a 34 éves sofőr így most szintén fuvarozó édesapjának dolgozik, mindketten az utakat járják. A szakma szeretete mellett pedig valószínűleg tehetséget is örökölt, így nyerhette meg az idén tizedik alkalommal megrendezett kamionos ügyességi versenyt.

A biztonságos vezetés, a technikai és elméleti tudás mellett az idei verseny egyik központi témája az üzemanyagtakarékosság volt, ami a fenntarthatóság és a nyersanyagárak alakulása tekintetében is kiemelkedő szempont most a szervezők és a versenyzők szerint egyaránt.

A NiT Hungary szakértőinek számításai szerint a megfelelő vezetési stílussal, a hirtelen fékezések elkerülésével és az optimális sebesség megválasztásával akár 3-5% üzemanyagmegtakarítást is el lehet érni járművenként, ez havonta akár 110 000 forint megspórolását is jelentheti a benzinen.

„A megfelelő vezetéstechnika, a sofőrök szakmai tudása mellett a jó minőségű, megfelelő tapadást és irányíthatóságot biztosító abroncsok is elengedhetetlenek a járművek biztonságos és üzemanyagtakarékos közlekedéséhez” – mondta el Kaliba Róbert, a Hankook Tire Budapest Kft. teherabroncs termékvonal kereskedelmi vezetője. „A kamionsofőrök hosszú órákat töltenek az utakon, napi akár több száz kilométert vezetve, nem ritkán akár különleges, veszélyes árut szállítva egy nagyméretű járművön. A megbízható, kiváló minőségű abroncsok segíthetnek nekik abban, hogy szakmai tudásuk legjavát adják, és fenntarthatóbb, még biztonságosabb módon juttassák célba a szállítmányt. A Hankook prémium minőségű márkaként, kiváló teljesítményű termékeivel partner lehet ebben. Jövőorientált technológiai vállalatként, iparági víziókkal és megvalósítási tervekkel mérhető, számszerűsíthető értéket szeretnénk adni azoknak a fuvarozó partnereinknek, akik a Hankook abroncsokat választják.”

A 10. éve rendszeresen megrendezett „5 tengelyen – biztos kézzel!” című versenynek eddig több mint 5000 nevezője volt. A több fordulós versenyen a kamionsofőrök először egy online, elméleti tesztet töltenek ki, majd gyakorlati feladatokat is el kell végezniük, illetve a közúti teljesítményüket is mérik és értékelik. A két elődöntőbe 30, a döntőbe pedig a 10 legjobb sofőr kerül, akik a döntőben különböző nehézségű vezetéstechnikai, vészhelyzet-elhárítási, rakománykezelési és ügyességi próbatételek során bizonyíthatják rátermettségüket.

További eredmények:

  1. helyezett Szemenyei Zoltán, a Szemi Autós-Motoros Iskola munkavállalója,
  2. helyezett Dzsupin Dávid, a CSV Logistik Kft. gépkocsivezetője.

 

Forrás: Hankook Tire Budapest Kft.       képek: NiT Hungary