Azért a 2024-es dátum még messze van

 

A kerület közlekedését meghatározó útfelújítás kezdődhet Újpesten. A közelgő korszerűsítés után a jelenleginél élhetőbb lesz az István út és a Pozsonyi utca, ahol az útpálya burkolatát is kicserélik, valamint a várható fejlesztéseknek köszönhetően gyors és biztonságos kerékpáros kapcsolatok jöhetnek létre.

 

Megújul és biztonságosabb lesz a Budapesti Közlekedési Központ beruházásában a IV. kerületi István út és Pozsonyi utca. A Görgey Artúr utcától délre, egészen a kerülethatárig mintegy 1,8 kilométer útszakasz rekonstrukciója kezdődhet 2024-ben.

Az autóval, a gyalog és a kerékpárral közlekedőknek egyaránt kedvez a korszerűsítés. A BKK a teljes útpálya burkolata mellett gyalogos felületeket is felújít majd, és csomópontokat akadálymentesít. Lényeges szempont a közlekedésbiztonság növelése, hogy a gyalog és kerékpárral közlekedők is biztonságosabban megközelíthessék a Pozsonyi utca és az István út környezetében lévő oktatási intézményeket, üzleteket, a közösségi közlekedés megállóit, valamint a már meglévő kerékpáros útvonalakat.

A BKK megindította a közbeszerzési eljárást az újpesti István út és Pozsonyi utca felújításának tervezésére, az ajánlati felhívás 2022. szeptember 21-én, szerdán jelent meg. Eredményes eljárás lefolytatása, valamint a forrás biztosítása esetén a tervezés még ez évben, a kivitelezés pedig 2024-ben kezdődhet.

A projekt része

  • a Tél utcai csomópont és a Király utcai kereszteződés korszerűsítése;
  • busz- és kerékpársáv kijelölése a Petőfi utca és a Munkásotthon utca között, valamint
  • a Berda József utca forgalomtechnikai rendezése is.

Fontos, hogy a felújítás után a Pozsonyi utca és az István út kerékpáros- és gyalogosbaráttá váljon, illetve a XXI. századi igényeknek és elvárásoknak megfelelően a jelenleginél biztonságosabb, élhetőbb legyen. A munkák során a BKK – ahol indokolt – kicseréli és áthelyezi a buszmegállók utasváróit, új zöldfelületeket létesít. Célja, hogy Újpest-központ érintésével közvetlen kapcsolatot biztosítson a korábban elkészült Görgey Artúr utca felől a Berda József utcán keresztül a Mártírok útja és a megújult Göncöl utca felé. A felújítással új közvetlen kerékpáros kapcsolat jöhet létre Káposztásmegyer és a Tanoda téri iskolák között, könnyebbé válhat Újpestről Angyalföld, valamint a belváros megközelítése.

 

Élhetőbbé tesszük Budapestet: fővárosszerte a tervezett ütemben zajlanak a felújítások

A BKK és a Fővárosi Önkormányzat a közterület-fejlesztések és -felújítások során a használhatóságra, illetve a közlekedés veszélyeinek csökkentésére is hangsúlyt fektet. Ehhez kapcsolódóan az újpesti projekt során is kiemelt szerepet kap az akadálymentesítés.

A szűkös anyagi források ellenére a BKK elkötelezett a fejlesztések megvalósítása mellett. A nagyszabású, hosszabb ideig tartó munkák, azaz a Blaha Lujza tér és a Lánchíd felújítása mellett az útfelújítási program eleme az ősszel induló budafoki körforgalom-építés, valamint már folyamatban van az újpalotai Erdőkerülő utca és Zsókavár utca, a zuglói Vezér utca és a terézvárosi Podmaniczky utca megújítása is.

Forrás/képek: BKK