A Mol nem képes fedezni a kiesést

 

Az osztrák OMV schwechati finomítóját az üzem leállásával járó rendszeres karbantartása után nem tudják időben újraindítani – tudta meg a vilaggazdasag.hu  iparági forrásokból. Miután az OMV vélhetően saját töltőállomásait sem tudja majd ellátni üzemanyaggal, a piaci szereplők szerint újabb kormányzati intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy a kínálati szűkületet oldani lehessen, azaz valahogy vissza kell hozni az importot.

Az OMV-nek három finomítója van Európában: Schwechat (Ausztria), Petrobrazi (Románia) és Burghausen (Németország). A schwechat-i finomító évi 9.6 millió tonna olajat tud finomítani.

Az osztrák olajtársaság Schwechaton üzemelteti Közép-Európa egyik legnagyobb finomítóját, amely a szokásos, tervezett karbantartás miatt 2022. április elején állt le. A karbantartást május 31-én kellett volna befejezni és a tervek szerint június 10-én indult volna újra a termelés, ám iparági információk szerint az újraindítás technikai okok miatt nem járt sikerrel. Becslések szerint több hetes pótmunkákra van szükség a finomító újraindításához.

Úgy tudjuk, hogy az OMV eddig hivatalosan nem tájékoztatta a Molt és más partnereit sem a problémáról, forrásaink szerint az olajtársaságnál az osztrák kormánytól várnak segítséget, köztük vélhetően a stratégiai készletek egy részének felszabadítását.

A leállásnak nagyon súlyos következményei lesznek

Az OMV schwechat-i finomítójában gyártott termékeket Ausztriában és a közép-kelet-európai régió Ausztriához közel fekvő országaiban értékesíti az OMV.

Becslések szerint az június és augusztus között 30 kilotonna benzint és 50 kilotonna dízelt exportálna havonta Magyarországra.

Ez azt jelenti, hogy az OMV a hazai benzinpiac 17-19 százalékát, a dízel esetében a 13-15 százalékát látja el. Az osztrákok mintegy 200 kutat üzemeltetnek Magyarországon. Mindebből arra lehet következtetni, hogy amennyiben az OMV a saját kutjait nem tudja ellátni üzemanyaggal, az ellátási gondokhoz vezethet. Az sem segít, ha csúszva ugyan, de újraindul a finomító, a magyar üzemanyagpiac dízelből ugyanis behozatalra szorul, az éves fogyasztás a teljes finomítói kitermeléstől nagyságrendileg 10-15 százalékkal nagyobb.

Az ársapka miatt senki nem akar Magyarországra exportálni

Miután Magyarországon 480 forintban maximálták kiskereskedelmi üzemanyagárakat, ám Európaszerte jelentősen drágább a benzin és a gázolaj is, érthető, hogy a külföldi beszállítók nem érdekeltek a magyar piac kiszolgálásában. Ennek hatása máris érzékelhető, hiszen az import drámaian csökkent, a MOL 70 százalék körüli piacrésze dízelben már tavasszal 80 százalék fölé emelkedett. Az OMV volt eddig az egyetlen, aki fenntartotta az országba irányuló termékimportot. Ha ez most elesik, a kieső importmennyiséget a MOL már nem tudja pótolni.

Halasztja a karbantartásokat a Mol

Valamelyest csökkent a nyomás a Mol-on azt követően, hogy a kormány kettős üzemanyagárat vezetett be a Magyarországon, hiszen visszaszorult a benzinturizmust. Ám küszöbön az iskolai szünet, a nyári turisztikai szezonban pedig jelentősen nő a benzinkutak forgalma. Úgy tudjuk, hogy a Mol nagyrészt emiatt tolta el a kötelező karbantartási munkáit, így a százhalombattai finomító augusztusban és októberben áll majd le részlegesen egy-egy hónapra.

Ez azonban azt is jelenti, hogy az üzemanyag-termelése augusztusban nagyjából a harmadára csökken.

A vg.hu –nak  nyilatkozó források szerint a két szóban forgó hónap idejére egyelőre nincs megoldás a zavartalan ellátás biztosítására.

A szomszédok is gondban lesznek

A helyzet nemcsak itthon, de Szlovákiában is ellátási zavarokat okoz majd. Ugyan a szlovák finomító különlegesen fontos eleme a régiós ellátásnak, hiszen a gázolajjal el tud látni a hazai igény mellett magyar, cseh, osztrák és dél-lengyel vevőket is.  Ugyanakkor az OMV saját kútjait Szlovákiában is maga látja el. A szlovák piac dízelben 2 millió kilotonna évente, ebből az osztrák import 350 tonna, azaz havi átlagban nagyjából 30 kilotonna. A benzin esetében 550 kilotonna per évvel kell számolni, ebből az osztrák import 80-90 kilotnna, azaz havonta 8 kilotonna.

A térségből egyedül Szlovákia termel többletet dízelből a saját hazai fogyasztásához képest és ez a többlet pótolja részben a hiányokat Ausztriában, Csehországban, Lengyelország déli részén.

A három ország finomítói évente 10 millió tonna dízelt képesek előállítani, viszont ezen térség dízel kereslete 11 millió tonna per év. A hiány többi részét jelentős részben Németország illetve Lengyelország áttételesen tengeri importtal fedi le.

Forrás: vilaggazdasag.hu