A hollandok 20 évig csodálták

 

 Az egyik legszebb budapesti villamosvonalon is megelevenedik a múlt ezen a hétvégén, és egy több mint százéves villamos-motorkocsi koptatja a budai síneket: vasárnap a már megszokott N19-es nosztalgiavillamos mellett a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között is utazhatunk egy igazi villamos-matuzsálemmel.

A 2624-es pályaszámú, BVVV „G” típusú villamos 1906-ban készült Budán a Schlick Gépgyár Rt.-nél.

53 év szolgálat után, 1959-ben az eredetileg favázas kivitelű járművet acélvázasították, ezt követően még 25 éven át szolgálta a budapesti utazóközönséget, majd nagy útra indult: a villamos egészen Hollandiáig utazott, ahol az amszterdamiak is megismerkedhettek vele. 20 éves vendégeskedés után 2004-ben tért haza, azóta a BKV Zrt. nosztalgiaflottájának tagja a világlátott jármű.

Gyermeknapon az egyik legszebb budapesti vonalon, a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között találkozhatnak vele az érdeklődők, a villamos május 29-én, vasárnap az N56-os vonalon közlekedik. A járat menetrendje a BKK oldalán érhető el.

Emellett egész hétvégén közlekedik az N19-es nosztalgiajárat a Deák tér – Szent Gellért tér-Műegyetem – Katinyi mártírok parkja útvonalon. A budapesti nosztalgiajáratokról bővebb információkat a BKK oldalán lehet olvasni.

A nosztalgiajáratokat nosztalgia vonal- vagy napijeggyel lehet igénybe venni, amelyek elővételben megvásárolhatók a BKK értékesítő pontjain, valamint elérhetők a nosztalgiajáratok személyzeténél is.

Forrás/fotók: BKK Zrt.