Szémla nélküli

A május 9 utáni közel 35 százalékos tarifamódosítás első napjainak tapasztalatairól kérdezte a taxisokat a Metropol

 

Hétfőtől kezdődően drágult a taxival való közlekedés, és ez egyelőre meg is látszik a fuvarok számán: a budapestiek kevesebben taxiznak. A 35 százalékos emelésre azonban szüksége volt az ágazatnak, mivel utoljára 2018-ban volt tarifaemelés, miközben a koronavírus tombolása alatt rengetegen otthagyták a pályát. Míg 2019-ben több mint 7000 taxi rendelkezett fővárosi droszthasználati engedéllyel, addig ez a szám idén 5000-re csökkent. Ennek oka többek közt az volt, hogy az év elején a taxisok bevétele általában nem volt elegendő a vállalkozásaik fenntartásához.

A megemelt tarifákhoz kapcsolódó tapasztalatokról a Metropol Metál Zoltánt, az Országos Taxis Szövetség elnökét kérdezte. „Az első napok számai alapján elmondható, hogy érezhető egy 10-20 százalékos fuvarszámcsökkenés. Azonban számítottunk erre, mivel az elmúlt évtizedekben egy-egy tarifaemelést követően is hasonló volt a visszaesés” – ismertette az Országos Taxis Szövetség elnöke, de hozzátette: arra számít, hogy a taxizási kedv 1-2 hónap alatt visszaáll majd.

A következő időszakban két lehetőség előtt állnak a taxisok: vagy megemelkednek a fuvarszervezők felé fizetendő díjaik, vagy versengeni fognak értük a cégek. „Egy-egy tarifaemelés után a fuvarszervezők (a taxisokat tömörítő, nekik címeket közvetítő cégek) is szeretnének valamennyi szolgáltatási díjemelést érvényesíteni. Erre számítaniuk kell a velük szerződésben álló taxisoknak. Ezek az emelések azonban igen változók lehetnek” – mondta Metál Zoltán, aki szerint az is előfordulhat, hogy végül a fuvarszervezők fognak versenyezni a taxisokért, mivel jelenleg nincsenek elegen a szakmában.

A kevesebb fuvar ellenére látszólag összességében segített a sofőrök helyzetén a tarifaemelés. „Az eddigi visszajelzések alapján a taxisok többsége elégedett a bevételeik növekedésével, mivel az eddigi veszteségeiket ez kompenzálja. Ugyanakkor az is érdekes hogy az utasok elfogadták és megértették a díjemelés mértékét” – összegezte az elnök.

Keddtől volt érezhető a változás a Metropol által megkérdezett taxisok szerint.

Sanyi: 20-30 százalékkal kevesebb szerintem az utas. Ezt még meg kell szokni az embereknek, mert sok a törzsutas, akiket minden nap hívtak. Azt tapasztaljuk, hogy több törzsutas már nem hív. Egyébként senki nem lepődött meg az árakon. Hétfőn még nem éreztem a változást, de kedden már igen.

Sándor: A kisebb fuvarok konkrétan eltűntek. A nagyobbak, azaz az állandó megrendelők örülnek neki. Én azt tapasztalom, hogy mindenki boldog attól, hogy könnyebb autót kapni. 2018 óta nem volt áremelés, és részben emiatt úgy érzem, pozitívan fogadják az emberek. Nekem majd csak a hónap végén derül ki, hogy jobban jártam-e, és hogy mennyivel emelkednek a költségeim.

A fotaxi.hu oldalán található útdíjkalkulátorral az emberek naprakészek lehetnek az utazásuk árával, illetve idejével. A kalkulátor segítségével összehasonlítottuk a Metropol egy korábbi cikkében említett próbautazások régi árát és új, 35 százalékos tarifamódosítás utáni árát.

Egy késő esti buliból hazafelé a Gozsdu-udvartól a kispesti Wekerle-telepre: Korábbi útdíj: 3459–4227 forint, 22 perc. – Mostani: 4681–5722 forint, 21 perc.

Baráti sörözés után irány Buda: utazás a Gozsdu-udvartól a Bécsi útra: Korábbi útdíj: 2641–3227 forint, 18 perc. – Mostani: 3863–4722 forint, 19 perc.

Egy idősebb hölgy rosszul lett a Wesselényi utcában, és el akar jutni a János Kórházba: Korábbi útdíj: 2729–3336 forint, 17 perc. – Mostani: 3600–4400 forint, 16 perc.

A balatoni nyaralásról hazatérő csepeli lakos a Déli pályaudvarról szeretne hazataxizni: Korábbi útdíj: 3888–4752 forint, 19 perc. – Mostani: 5281–6455 Ft forint, 19 perc.

Forrás: Metropol