A járulék is változik!

 

Ma már nem ritka, hogy egy taxis vállalkozó – leginkább a fővárosban – túllépi az egymillió forintos havi bevételt. Nincs is ezzel baj, egészen addig, amíg néhány gyengébb hónap kompenzálja a kiemelkedő bevételt, és ezáltal az éves összeg nem megy 12 millió forint fölé. Az ugyanis az alanyi áfa-mentes taxis vállalkozók esetén egy katasztrófával érhet fel – de ez egy másik cikk témája lehet…

A taxis vállalkozók egy jelentős része kata szerint adózik – náluk nem jelent problémát, ha egy-egy hónapban millió fölé csúszik a bevétel, feltéve, ha az éves 12 milliós határt nem lépik át.

Más a helyzet azonban az átalányadózóknál!

A taxis (és még néhány más tevékenység) kedvezményes átalányadózást alkalmazhat. Ez annyit jelent, hogy a bevétel 80 százaléka költségnek minősül, értelemszerűen tehát 20 százalék a jövedelem. Egymillió forintos havi árbevételnél például 200 ezer forint. Igenám, de a minimálbér mértéke is éppen 200 ezer forint! És a jelenlegi szabályok szerint a főfoglalkozású átalányadózó taxis vállalkozó legalább a minimálbér után fizeti járulékait. Fontos kiemelni, hogy legalább! Tehát ha túllépi a minimálbér összegét, akkor már a tényleges jövedelme után adózik! (Nyugdíj melletti átalányadózók nem fizetnek járulékokat)

Nézzünk néhány számadatot:

1.200.000 forint havi bevételnél a vélelmezett jövedelemhányad 240.000 forint. Ez már 40 ezerrel magasabb, mint a minimálbér, tehát a vállalkozó társadalombiztosítási járulékát már e magasabb összeg után fizeti. A TB járulék a jövedelem 18,5 százaléka, a minimálbér esetén 37.000 forint, de a fentiek szerinti bevételnél már 44.400 forint!

A szociális hozzájárulási adó számításakor egy 1,125-ös szorzót ír elő a jogszabály, ezt az adót tehát legalább 225.000 forint után fizetjük. Példánk szerint ez az összeg is emelkedik, hiszen a 240 ezer magasabb, mint a 225 ezer. A növekedés mértéke itt enyhébb, a minimálisan előírt 29.250 Ft helyett 31.200 forintot kell fizetni ( a szociális hozzájárulási adó mértéke 13 százalék).

A májusban megemelt fővárosi fix tarifa valószínűleg egyre többeknél azzal a kellemes következménnyel jár majd, hogy bevételük, ezáltal jövedelmük is emelkedik. Ha azonban főállásúak és átalányadózást alkalmaznak, az eddigieknél jobban kell figyelniük a bevételi határokra, mert adott esetben magasabb havi járulékot és szochót kell fizetniük.

Ez a helyzet aztán újabb kötelezettséget ró a vállalkozókra, és könyvelőjükre, jelesül naprakészen, ill. legalább is „hónaprakészen” kell a bevételeket nyilvántartani. A főállású átalányadózók havi járulékbevallásra kötelezettek, és itt a tényleges jövedelmi adatokat kell megadni.

A bevételek alapesetben három tételből tevődnek össze egy társasági taxisnál:

  • az online pénztárgépbe beütött összegekből,
  • az általa kiadott számlák összegéből,
  • és a társaság által az ő nevében kiállított számlák összegéből.

Célszerű kidolgozni egy olyan rendszert, ahol ezek a bevételek valós időben követhetők. Nem lesz könnyű…

-oli-