Száz tesztautóra kaptak engedélyt

 

Egy autonóm járműtechnológiával foglalkozó startup kapott engedélyt a tesztüzem megkezdésére Kanton városban – tudósít a Reuters.

A Toyota által támogatott Pony.ai autonóm járműtechnológiával foglalkozó vállalat közölte, hogy megkapta a taxizáshoz az engedélyt Kínában. Ezzel lehetővé vált, hogy a cég egyes vezető nélküli járművei elkezdjenek viteldíjat felszámítani.

A vállalat szerint ők az elsők, akik ezt megtehetik az országban. A startup közölte azt is, hogy 100 vezető nélküli jármű üzemeltetésére kapott engedélyt Kanton város Nansha nevű kerületében.

A Pony.ai tavaly engedélyt kapott arra is, hogy fizetős vezető nélküli robotaxi szolgáltatást indítson Pekingben, ahol azóta már kínálnak ilyen fuvarokat, igaz, a Pony.ai szóvivőjének közlése szerint egy sokkal kisebb ipari övezetben, ráadásul csak kísérleti jelleggel.

Viszont Nansha kerület teljes 800 négyzetkilométeres területén megkezdik a viteldíjak felszámítását a vezető nélküli autókkal. Az utasok a Pony.ai saját alkalmazásával hívhatnak és fizethetnek a fuvarokért.

A cég kezdetben a biztonság kedvéért sofőröket is biztosít ezekhez az autókhoz, de várhatóan rövid és középtávon nem lesz rájuk szükség– közölte a vállalat.

A bejelentés egy olyan időszakban érkezett, amelyikben számos startup cég dollármilliárdokat öl az autonóm technológiák fejlesztésébe, hogy a közlekedés jövőjének tekintett iparágban már korán vezető szerepre törhessen.

A Pony.ai az Egyesült Államokban és Kínában már aktívan kísérletezett az autonóm járművekkel, és közutakon tesztelte vezető nélküli technológiáját a kaliforniai Fremontban és Milpitasban, valamint a kínai Kanton és Peking városokban.

Kínában számos helyi startup van versenyben: az elmúlt hónapokban a Momenta és a SAIC (egy kínai állami tulajdonú autógyártó) hivatalos engedélyt kapott robotaxi szolgáltatás kipróbálására Sanghaj Jiading kerületében. A Nissan által Kantonban létrehozott WeRide szintén hasonló szolgáltatással kísérletezik. Sencsenben az Alibaba által támogatott AutoX ugyancsak robotaxikat tesztel – egyelőre biztonsági vezetők megfigyelése mellett – egy erősen zsúfolt városi területen, ahol igen jelentős a gyalogos forgalom is.

Egyre több fölrészen, egyre több szolgáltató tart a tesztelés utolsó fázisánál. A kérdés csupán az: mikor merik az üzemeltetők elengedni a robotaxik kormányait.

Cash/fotó: Business Wire