Kétféle tarifaemelés közül dönthet a közgyűlés

Csak egy zöldprogram megvalósulására tett vállalás esetén támogatja a fővárosi vezetés a taxisok tarifaemelési törekvését – mondták a vonatkozó tárgyalásokat ismerő források a VG-nek. Ennek több eleme is lenne, például a plug-in hybrid és a tisztán elektromos meghajtás kizárólagossága is felmerült, de első körben a dízelüzemű taxikról rendelkeznének – írja a vilaggazdasag.hu

A városháza tervei szerint 2025-től nem lehetne dízeles járművel szolgáltatni a fővárosban.

A már tevékenységi engedéllyel rendelkező ilyen autók a korhatár eléréséig – ez a főszabály szerint tíz év – forgalomban maradhatnak, de frissen már nem lehetne dízelüzemű taxit regisztráltatni. Forrásaink úgy értékelték, hogy a taxisközösség kénytelen lesz elfogadni ezt a feltételt, mert csak így teremthető meg a szükséges politikai támogatás. Ezzel együtt is a taxisok képviselői értetlenséggel fogadták a kikötést, arra hivatkoztak, hogy a mintegy 4500 darabos taxiállománynak mára már csak kisebbik része dízel, ráadásul a jóval nagyobb környezetterhelést okozó, a fővárosi tömegközlekedésben jellemzően használt dízelmeghajtású autóbuszokra semmiféle korlátozás nincs naprenden. „Mit segít, ha néhány száz taxival zöldül a szegmens?” – tették fel a kérdést.

Az új tarifáról értesüléseink szerint még mindig nincs döntés, noha az egyeztetések tavaly november eleje óta tartanak.

A taxisok részéről két forgatókönyv maradt az asztalon, a csütörtök délután kezdődött újabb tárgyalási fordulóban is, ezeket viszik be a városvezetés elé. Karácsony Gergely főpolgármester Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettest delegálta az ügyben, de a BKK vezérigazgatója, Walter Katalin is részt vesz a tárgyalásokon.

Az egyik terv szerint a most 700 forintos alapdíj 900-ra, a 75 forintos percdíj 90-re, a 300 forintos kilométerdíj pedig 360-ra nőne, de úgy, hogy közben az úgynevezett határsebességet megszüntetnék. Jelenleg 15 kilométer per órás sebesség alatt a taxióra nem számít fel kilométerdíjat, a fölött pedig percdíjat. A változtatással ezek a tételek a haladás tempójától függetlenül megjelennének az utazás végösszegében, ez átlagosan körülbelül 40-50 százalékos emeléshez vezetne.

A másik elképzelés megtartaná a határsebességet, viszont 1000 forintos alapdíjjal, 100 forintos percdíjjal és 400 forintos kilométerdíjjal kalkulál. Így a drágulás inkább a 40 százalékhoz közelítene. Tudomásunk szerint a fővárosi vezetés inkább ezt a megoldást favorizálhatja, de forrásaink szerint a mértéket sokallni fogja, és csak jóval alacsonyabb emelést tart majd elfogadhatónak- írja a Világgazdaság.

Ha megszületik is az alku, a hatályba lépésének minimum 90 nap az átfutási ideje, a taxisoldal ezért mielőbbi megállapodást akar, és azt, hogy a Fővárosi Közgyűlés március végén már szavazzon az előterjesztésről. Ha ez sikerül, nyár elején-közepén találkozhatnak az új árszabással az utasok. Ellenkező esetben a taxis-érdekképviseletek megítélése szerint beláthatatlan időre csúszik a tarifaemelés.

A díjak 2018 júniusa óta, csaknem négy éve változatlanok – írja a vilaggazdasag.hu

Forrás: vilaggazdasag.hu