Még nem időutazás, de…

 

A BKK ügyfelei már 30 és 90 perces időalapú jegyekkel is utazhatnak március első napjától. A BudapestGO alkalmazásban elérhető újfajta jegyekkel többször is át lehet szállni és oda-vissza irányokba is használhatók. Az időalapú jegyekkel minden – érvényességi időn belül – elkezdett utazást be lehet fejezni Budapesten belül, még akkor is, ha az tovább tart, mint 30 vagy 90 perc. Az új jegytípusok kizárólag az alkalmazás frissítése után jelennek meg a BudapestGO-ban.

Még csak két hete elérhető a BudapestGO, de már most továbbfejlődik az alkalmazás: március 1-étől időalapú jeggyel is utazhatnak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfelei. A kizárólag digitális formában elérhető termék induláskor két változatban kapható: a 30 perces jegy 530 forintért, a 90 perces jegy 750 forintért vásárolható meg. Aki korábban már telepítette telefonjára a BudapestGO-t, vagy annak elődjét, a FUTÁR applikációt, annak mindenképp frissítenie kell az alkalmazást, hogy az új jegyek elérhetővé váljanak.

Kinek jó választás az időalapú jegy?

Az időalapú termékek azoknak lehetnek praktikusak, akik nem rendelkeznek bérlettel és csak alkalmanként használják a közösségi közlekedést Budapesten.

  • 30 perces jegy (530 Ft)

Egy hagyományos vonaljegy ára 350 forint, azonban – a metróvonalakat kivéve – csak egy járművön használható. Aki tehát akár csak egyszer is átszáll egy másik járatra – vagy oda-vissza utazik ugyanazon a vonalon –, annak már megéri inkább a 30 perces jegyet használnia két vonaljegy helyett. A sokak által ismert 530 forintba kerülő átszállójegynek is jó alternatívája lehet a 30 perces jegy, ha használója egynél többször szeretne átszállni utazása közben.

  • 90 perces jegy (750 Ft)

A 90 perces jegy kiválóan alkalmas valamilyen ügyintézéssel egybekötött utazásra, ugyanis érvényességi idejébe még egy oda-vissza út is beleférhet, hiszen bármelyik irányba érvényes. Ráadásul bizonyos esetekben akár 120 percig is használható, hiszen az érvényességi időn belül elkezdett utazás akár a végállomásig befejezhető Budapesten belül.

A BKK a lehető legkisebb kötöttségek nélkül, a budapesti utazási szokásokat alapul véve alakította ki az induló díjstruktúrát és az ügyfelei számára legideálisabb használati feltételeket, hogy az időalapú jegyek versenyképes alternatívát biztosítsanak a vonaljegy és az átszállójegy mellett.

Hogyan kell használni az időalapú jegyet?

Az időalapú jegyek kizárólag digitális formában lesznek elérhetők, papír változatban nem. Használatuk megegyezik a mobiljegyek működésével.

Jegyvásárlás

Az időalapú jegyek elővételben vásárolhatók meg többek között a BudapestGO alkalmazásban. A termék a vásárlás időpontjától számított 2 évig használható fel. Vásárláskor akár több jegy (egy jegytípusból legfeljebb kilenc) is választható egyidejűleg, hogy szükség esetén azonnal rendelkezésre álljon.

Jegyérvényesítés

A jegyet a járműre történő felszálláskor, vagy a metró területére való belépéskor kódbeolvasással kell érvényesíteni. Ezt minden átszálláskor meg kell tenni, hiszen azzal tudjuk igazolni, hogy a kiválasztott időhatáron belül szálltunk fel az adott járműre. A BKK már minden járatára kihelyezte ezeket a kódmatricákat, hiszen az a digitális vonaljegy bevezetéséhez is szükséges volt. Fontos tudni, hogy mindenképp az utazás elkezdése előtt, tehát felszálláskor kell érvényesíteni a jegyet, hiszen a járművek utasterében nincs kódmatrica. (Ez alól csak az első ajtós rendben közlekedő járatok kivételek.) A kódbeolvasást követően megjelenik egy animált ábra és ezt kell felmutatni ellenőrzés esetén.

Milyen járatokon használhatók?

Az időalapú jegy egy Budapesten belül használható jegytípus, ezért a főváros közigazgatási határán belül elfogadják a HÉV-eken és a Volánbusz „kék” járatain is. A sokak által ismert klasszikus vonaljeggyel ellentétben ezek a jegytípusok nem korlátozzák az átszállások számát.

Mennyi ideig lehet velük utazni?

Az időalapú jegyekkel minden – érvényességi időn belül – elkezdett utazást be lehet fejezni, még akkor is, ha az tovább tart, mint 30, vagy 90 perc. Tehát a 30 perces jeggyel 29 perc 59 másodpercig, a 90 perces jeggyel pedig 89 perc 59 másodpercig fel lehet szállni egy újabb BKK járatra, és azzal akár a végállomásig lehet utazni Budapesten belül. Ennek köszönhetően – bizonyos esetekben – a 30 perces jegyet akár 60 percig, a 90 perces jegyet akár 120 percig is használhatják a BKK ügyfelei – olvasható a közleményben.

Cash/fotó: BKK