Így végül elfogynak a pesti taxisok

Nehezen kapni taxit Budapesten, a pandémia megtizedelte a flottát, de ennél is tragikusabb, hogy Karácsony Gergelyék is ellehetetlenítik a megélhetésüket. Annak ellenére, hogy a Fővárosi Közgyűlés feladata lenne dönteni a tarifáról, három éve nem emelték meg a díjat, de még tárgyalni sem ültek le eredményesen velük. A taxisok most besokalltak –írja a Metropol.

A taxisok kétszer is demonstráltak az elmúlt hónapban, mert a főpolgármester megtagadta a fuvardíj emelését. Megint az „áldozat” szerepébe bújva, a kormányra próbálta hárítani a felelősséget. Mondván: a veszélyhelyzeti szabályok miatt, nem engedheti, hogy a járvány miatt nehéz helyzetbe került taxisok tarifát emeljenek. A taxisok szerint azonban nincs ilyen kitétel a veszélyhelyzeti szabályok között. A taxisok érvelését támasztotta alá az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A taxisok ezért ismét utcára vonultak, és számon kérték az „értetlen” főpolgármestert, aki 2019 óta még sohasem egyeztetett velük, pedig a tarifa kiszabása a Fővárosi Közgyűlés dolga…

A taxisok 30 százaléka már elhagyta a pályát Fotó: Metropol

Más munkák kiszámíthatóbbak és biztosabb pénzt jelentnek

„Jelenleg bizonytalan a garantált és rendszeres bevétel, illetve a megélhetés” – sorolta Metál Zoltán. „A pályaelhagyók kerestek olyan munkát, ahol kevesebb munkaidővel, állandó és biztos megélhetést találtak. Sajnos ennek a folyamatnak az sem használ, hogy jelenleg nem módosítható a taxik viteldíja a fővárosban, azaz a taxiszolgáltatók alacsonyabb tarifával járnak, mint azt a vállalkozásaik fenntartása indokolná” – fejtette ki az elnök, aki szerint körülbelül 30 százalékos díjemelés lenne az elvárható.

 

Utoljára Tarlós István emelt a tarifákon

A budapesti taxisok tarifaemeléséről a fővárosi önkormányzat, így Karácsony Gergely dönt. Utoljára Tarlós István városvezetése alatt emelkedtek a taxisok bérei 2018-ban. Mivel a sztrájk és a Karácsonyékkal folytatott egyeztetés is sikertelen volt, így a kormány segítségét kérték a taxisok.

„2021 végén megkezdett tarifaegyeztetések a fővárossal a BKIK és az OTSZ kérésére. Ezek a munkaegyeztetések jelenleg is tartanak, de egyelőre nem sok eredménnyel. Én azt gondolom, ha a következő hetekben sikerülne megállapodni a főváros képviselőivel egy olyan kompromisszumban, amely a többségi szakmai szervezetek számára is elfogadható, akkor ezt mielőbb rendeletbe kellene foglalni és azt a vészhelyzet lejárata után 30 napon belül lehetne alkalmazni” – nyilatkozott a megoldási lehetőségekről Metál Zoltán.

Utoljára Tarlós István városvezetése alatt emelkedtek a taxisok bérei 2018-ban Fotó: Metropol/NZ

A dugók sem segítenek szabad taxit fogni

Többen jelezték szerkesztőségünknek, hogy a taxirendelés és az autó kiérkezése is több időbe telik, mint korábban. Ennek oka lehet, hogy csúcsidőben telítődnek a megmaradt autók, amelyeket még a dugók is lassítanak. A sofőrök száma ugyanis egyelőre még elegendő lenne.

„A jelenlegi taxiszolgáltatók képesek kiszolgálni az utasokat” – hangsúlyozta Metál Zoltán. Azonban, ha így haladnak tovább a dolgok és nem történik változás, akkor elfogyhatnak a budapesti taxisok.

 Karácsonyék levegőnek nézik a taxisokat

A tarifaemelésért februárban tüntetők képviselője Horacsek Róbert elmondta: A taxisok két hét alatt sikeresebben értelmezték a rájuk vonatkozó szabályokat, mint a főpolgármester, aki a kormány veszélyhelyzeti szabályozása mögé bújva akarta elaltatni a demonstráló taxisokat, ugyanis kiderítették, nincs ilyen korlátozás a szabályokban. Horacsek Róbert hangsúlyozta: „a főváros mellett a taxisokat korábban is megsegítő kormánytól kérnek segítséget. Amit a taxisok szeretnének, az annyi, hogy a hétszáz forintos alapot emeljék meg ezer forintra, a kilométerárat pedig háromszázról ötszázra” – mondta.

 2000-rel kevesebb a taxis Budapesten

„2019-ben több mint 7 ezer taxi rendelkezett fővárosi droszthasználati engedéllyel. Jelenleg ez a szám stabilan 5 ezer, azaz közel 30 százaléka a taxisoknak pályaelhagyónak tekinthető” – nyilatkozta lapunknak Metál Zoltán, a Taxis Szövetség elnöke.

Forrás: Metropol