Sétálni, szánkózni már lehet

 

A végső határidő előtt két héttel befejeződtek az átépítési munkák az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszán, december 13-tól, hétfőtől gyalogos sétány várja az arra járókat – írja közleményében a beruházó.

A rakpartok fejlesztése több lépésben történik meg: ezúttal a pesti alsó rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszát korszerűsítették, ahol gyalogos sétányt és fasort alakítottak ki az útpálya, valamint a Duna között.

A projektnek köszönhetően megszűntek a kihasználatlan felületek, zöldebbé vált a partszakasz. A látkép, valamint a világörökségi helyszín nem sérült, sőt az új sétánynak köszönhetően a dunai panorámában gyönyörködhetnek majd az odalátogatók.

A korszerűsítésnek még a 2017-es budapesti vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan kellett volna megvalósulnia abból a célból, hogy a belvárosból egészen a Duna Arénához lehessen sétálni.

A háromütemesre tervezett munkából azonban korábban csupán kettő – a Moszkva sétány, valamint a Margit híd és Dráva utca közötti szakasz – valósult meg.

A harmadik ütem megvalósítása idén júniusban indulhatott el. A forrás központi költségvetés által biztosított részét csak 2021 végéig biztosítja a kormány a fővárosnak, ezért a munkákat idén el kellett kezdeni – és be is kellett fejezni.

Az átépítés a végső határidő előtt két héttel elkészült, december 13-tól, hétfőtől – a gépjárműforgalmat kivéve – ismét birtokba vehető a rakpart ezen része. A pesti alsó rakparton zajló ivóvízfőnyomócsőcsere-beruházás miatt az Eötvös tértől a Margit hídig a gépjárműforgalom elől továbbra is lezárva marad a teljes útszakasz. A mozogni vágyók azonban a Kossuth Lajos téri (József Attila szobor előtti) feljáróig haladhatnak, a kerékpárral vagy rollerrel közlekedőknek, illetve a babakocsival sétálóknak is ezt érdemes igénybe venniük.

 Elvégzett feladatok:

  • A Markó utcai felhajtó támfalát áthelyezték, ennek köszönhetően elkészülhetett az új gyalogos sétány, miközben az örökségvédelem alatt álló lépcsős partfal megmaradt.
  • Az Olimpia park vonalától a Margit hídi felhajtóig – a városvezetőség által frissített terveknek köszönhetően – összesen 34 talajkapcsolatos fát ültettek.
  • Energiatakarékos fényforrással felszerelt új lámpaoszlopokat helyeztek el, amelyek megfelelnek a modern kor energetikai követelményeinek, illetve illeszkednek az Országház előtti közvilágítás stílusához.
  • Útvíztelenítő rendszert alakítottak ki, amely lehetővé teszi, hogy a felszíni csapadékvíz megtisztítva kerüljön a Dunába.
  • Új utcabútorokat helyeztek ki az arra járóknak.

Mi is történt valójában:

  • Május: az id. Antall József rakpart hónapokig tartó felújítása próbafúrással kezdődött,a tényleges munkakezdést kisebb előkészítő munkák, fontos vizsgálatok előzték meg.
  • Június: az építkezés június 7-én vette kezdetét,a fejlesztés miatt a teljes útszakaszt lezárták a közúti forgalom elől az Eötvös tértől a Margit hídig.
  • Augusztus: sikeresen befejeződött a gázvezeték kiváltása. Ami láthatatlan, az is megújul: augusztus 23-án indult a felújítás alatt lévő Lánchídtól északra az ivóvíznyomócső cseréje, a munkák a projektek összehangolása miattekkor nem okoztak további forgalmi lezárást.
  • Szeptember: új útvíztelenítő rendszert építettek, a hordalékfogóval, valamint olajszűrővel ellátott berendezés teszi lehetővé, hogy a felszíni vizek megtisztítva kerüljenek a Dunába.Elmozdították a Markó utcai rámpát és a megtámasztását szolgáló támfalat,hogy biztosítsák az új gyalogos sétány és a közút megfelelő szélességét, miközben a lépcsős partfal érintetlen marad.
  • Október: visszakerült a helyére Bibó István szobraaz áthelyezett Markó utcai felhajtó felső rakparti végére. Az 56-os forradalom kiemelkedő alakjának mellszobrát csak az átépítés idejére szállították el.
  • November: a városvezetőség által frissített terveknek köszönhetően összesen 34 talajkapcsolatos fa ültetése kezdődöttnovember 19-én. A Duna-parti sétány mentén új, energiatakarékos fényforrással felszerelt lámpaoszlopokat állítottak fel, a sétány bazaltkő díszburkolatot kapott.

A pesti Duna-part belvárosi szakaszának felújítását több nagy projekttel összehangolták, ilyen például a Lánchíd felújítása, a szükséges közműkiváltások és rekonstrukciós munkák elvégzése, a nyári pihenőpart kialakítása, valamint a rakpart hétvégenkénti megnyitása. Az átépítéssel párhuzamosan halad még a főváros egyik legrosszabb állapotú vízvezeték-főnyomócsövének cseréje is.

A Lánchídtól északra augusztus 23-án, délre pedig november 6-án kezdődtek a munkák. A Jane Haining rakparton az Erzsébet híd felől a Lánchíd irányába haladhatnak az itt közlekedők, míg ellenkező irányban az Apáczai Csere János utcát használhatják, ennek köszönhetően sikerül a munkák forgalmi hatásait csökkenteni.

A víznyomócső-rekonstrukciós munkák után kezdődhet a kivitelezés a RAK-PARK projektben, amely a pesti Duna-part Kossuth Lajos tértől Fővám térig tartó szakaszának élhetőbbé tételét célozza meg. Cél, hogy növekedjenek a városi parkjellegű zöldfelületek, és közelebb kerüljenek a városlakók a vízparthoz.

Az első ütem az id. Antall József rakpart és a Március 15. tér, a második pedig délre, a Fővám térig valósul meg, ezeknek a tervezése már folyamatban van – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján.

Cash/fotó: BKK